2014. október 31., péntek

Air Hogs Wind Flyers - szél hajtotta repül1ft, NMÁ - Jelenlegi ára: 1 Ft


 
Csúcs ez a repülő, érdemes róla videót nézni
Speciális EPP anyagból készült, amely szinte minden zuhanást károsodás nélkül kiáll.
Beépített 1. 2 V Nickel-Metallhydrid-akkuval, meghajtó akku töltési funkcióval, pille könnyű szerkezettel.
2 db ceruza elemmel megy, ami nem tartozéka
A termék újszerű, eredeti dobozában küldöm 
Első kép katalóguskép, az aukciót képező repülőgép szürke színű
1171071
A termékek külföldi játékáruházból érkeztek. Visszárus, csomagolás sérült, kiállított vagy megmaradt darabok.
A játékok mindegyike kipróbálásra került. Állapotát, esetleges hibáját minden esetben jelzem! Amennyiben valami elkerülte a figyelmem, kérlek a csomag átvételtől számítva 1 héten belül vedd fel velem a kapcsolatot email-ben és beszéljük meg!  
A garancia 1 hét! Ezen idő után nem tudom a terméket kicserélni, visszavásárolni.
Licitet nem törlök, erre ne is kérj légyszíves!
Licitálás-vásárlás után automaikusan megkapod az értesítőben az adataimat az utaláshoz. Kérlek 2 héten belül zárjuk le az adás-vételt!
Személyes átvételt NEM áll módomban biztosítani, csak postai úton tudom küldeni a csomagokat.
Amennyiben kérdésed van, bátran írj!
Sok sikert!
 



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2014-11-21 21:17
. Air Hogs Wind Flyers - szél hajtotta repül1ft, NMÁ - Jelenlegi ára: 1 Ft

Divatos, kövekkel díszített kardigán! 134-140-146 - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Jó minőségű, rugalmas pamut anyagból készült divatos, elején és hátulján kövekkel díszített kardigán elöl két zsebbel, szép állapotban!
Nézd meg a többi hirdetésemet is, mert folyamatosan töltöm fel lányaim kinőtt, de szép, megkímélt ruháit. Mind saját, nem bálatermékek. Érdemes többet választani, mert kedvezményt adok! 5000 Ft feletti vásárlásnál a posta felét, 8000 Ft felett a teljes postát állom!


Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2014-11-21 19:59
. Divatos, kövekkel díszített kardigán! 134-140-146 - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Olasz, sötét barna, bőr magassarkú cipő 39,5-ös - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Olasz MODA DI FAUSTO márkájú sötétbarna, puha bőr átmeneti cipő 39, 5-ös méretben. Belső talphossz 25cm. Egyszer volt rajtam, eredeti dobozában van. Két éve vettem, 21. 900Ft volt. A cipőn semmiféle hiba, sérülés nincsen, a fotókon jól látszik, hogy milyen szép állapotban van. Kényelmes, nem magas, de mégis elegáns darab. Kérdezz bátran.... : -)


Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-21 18:28
. Olasz, sötét barna, bőr magassarkú cipő 39,5-ös - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

Fehér sötétkék csíkos kapucnis tunika - Jelenlegi ára: 2 450 Ft

Fehér sötétkék csíkos kapucnis tunika Termékleírás:
Pamutos anyagú tunika. Elől rövid, hátul hosszú fazonú. Dekoltázsa gombos. Nagyon vagány kapucnija van. Méretek:
Méret nélküli, kb S/M-es méretnek felel meg. A TERMÉKET AZONNAL, RAKTÁRRÓL szállítjuk. A kínálat összeállításakor nagy gondot fordítunk a széles szín- és formaválasztékra, szem előtt tartva az aktuális divatirányzatokat. Nálunk biztosan megtalálod az egyéniségedhez legjobban illő darabot.
Nem szeretnénk tucatnyi ugyanolyan típussal elárasztani a piacot, ezért a legtöbb ruhadarabból, cipőből és kiegészítőből csak néhány darab van raktáron. Ne maradj le róla, rendeld meg most! Vásárolj tőlünk 15. 000 Ft feletti értékben és a szállítási költséget átvállaljuk.
Személyes átvétel Fertődön lehetséges.


Jelenlegi ára: 2 450 Ft

Az aukció vége: 2014-11-10 17:17
. Fehér sötétkék csíkos kapucnis tunika - Jelenlegi ára: 2 450 Ft

Fatálca 3 dbos szett, füles - Jelenlegi ára: 2 600 Ft

 38x26 cm ,  35x23 cm , 31x20 cm
natur fa tálcák. Pácolni, festeni, szalvétatechnikával díszíteni.
Ötlet:
Személyes találkozó Budapesten a XXIII. XX. vagy XI. ker-ben.


Jelenlegi ára: 2 600 Ft

Az aukció vége: 2014-11-21 16:00
. Fatálca 3 dbos szett, füles - Jelenlegi ára: 2 600 Ft

fém kazetta - miniszéf - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Barna szinű, fém pénzkazetta. Zár tökéletesen működik.
Nem használtuk, de a tetején tárolásból származó festék sérülés van, ami nem befolyásolja a használatát. (fotón látszik)
mérete: 33x23x10, 5 cm


Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-21 14:36
. fém kazetta - miniszéf - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Fekete férfi öltöny, szinte új! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Fekete férfi öltöny eladó. Kb. 5-ször volt rajtam, temetésen.
A meghirdetett ruhák saját tulajdonúak, nem turisak, én vettem őket újonnan, boltból. Kihíztam őket, ezért eladóak : ))
Pontos méretért írj!
Pontos postai díjat mérés után tudok mondani.
Nézz szét a többi termékeim között is, több termék vásárlása esetén egyedi ár, írj és megbeszéljük!!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2014-11-21 13:29
. Fekete férfi öltöny, szinte új! - Jelenlegi ára: 1 Ft

digitális képkeret - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

alig használt szép állapotú 7" képkeret..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... .....


Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-07 11:45
. digitális képkeret - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Erich Stadler: Moduláció a híradástechnikában - Jelenlegi ára: 1 890 Ft

Szerző: Erich Stadler: Moduláció a híradástechnikában
Kiadás dátuma: 1979
Oldalszám: 187
Állapot: kopott
Kötés: papír/puha
ISBN: 963102752
Sorozat:
Részletes leírás: ;


Jelenlegi ára: 1 890 Ft

Az aukció vége: 2014-11-10 10:37
. Erich Stadler: Moduláció a híradástechnikában - Jelenlegi ára: 1 890 Ft

Munk. cipő 39-es Safetyrun Safety Jogger - Jelenlegi ára: 6 330 Ft

Talpátszúrás elleni védelem ? Zuhanó tárgyak elleni védelem ? Védőbetét tipusa: Acél orrvédő, acél talplemez lábujjvédő leeső tárgyak ellen, talplemez átszúrás ellen védelem


Jelenlegi ára: 6 330 Ft

Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Munk. cipő 39-es Safetyrun Safety Jogger - Jelenlegi ára: 6 330 Ft

Notesz tok / flip tok - oldalra nyíló, asztali ... - Jelenlegi ára: 3 999 Ft

Notesz tok / flip tok - oldalra nyíló, asztali tartó funkciós, rejtett mágneses záródás, bankkártya tartó zseb - FEHÉR - SONY Xperia M2 (D2305) / SONY Xperia M2 DUAL (D2302)
 
 
Köszönjük, hogy megtekintette termékünket a vatera piacterén!
Cégünk szorosan együttműködve a vatera, teszevesz és grando piacterekkel a töretlen közös siker mentén igyekszik a továbbiakban is minőségi szolgáltatást kínálni minden Ügyfelünk számára.
 
Termék kínálatunkban több ezres számban szerepelnek folyamatosan növekvő raktárkészletünkről megvásáorlható termékeink mellett beszállítói készleteken elérhető darabok is, ezért minden kedves vásárlót kérünk az alábbiak figyelembe vételére:
- a készlet állapotáról minden esetben kérjük érdeklődjön egy rövid kérdésben mielőtt megrendeli a kiszemelt terméket, mindenkinek igyekszünk a lehető leggyorsabban válaszolni
- kérjük csak akkor licitáljon termékeinkre, ha valóban meg kavánja vásáolni azt
- a mobil piac jelenlegi intenzitása miatt gyakoriak az ár és készlet ingadozások, ezért amennyiben a termék kiírt árával kapcsolatban kérdése van, alkudni szeretne, az esetben is várjuk megkeresését és amennyiben arra mód van nyitottak vagyunk az ilyen irányú megeggyezésre is a sikeres vásárlás érdekében
 
A kézbesítésről:
- a termékeink kiszállítását alapvetően a GLS futárszolgálat végzi, ez mindenkinek előnyös és ajánljuk a lehetőségek közül minden kedves Ügyfelünk számára, mert a csomag sosem vész el, a szállítás ideje biztosan behatárolható és a minőségi szolgáltatások jegyében ehhez a kézbesítéshez többszörös tájékoztatási szolgáltatás jár, a küldemény feladását emailen, annak érkezésének várható idejét SMS üzenetben közli a futárszolgálat, biztosítva ezzel, hogy az átvétel gördülékenyen le tudjon zajlani.
- vállaljuk a küldemények postai ajánlott levélként történő kézbesítését is, de nem javasoljuk ezt a kézbesítést nagy értékű csomagok esetén.
- a szállítási díjak minden esetben megtalálhatóak a megfelelő menüpontban, a vásárlás során a szállítás költsége semmilyen esetben sem alku tárgya, a megfizetésre kerülő díj bruttó szolgáltatási díj, mely a kézbesítő cég felé továbbfizetésre kerül, a szállítási költségen felül soha semmilyen csomagolási és egyéb költség nem kerül felszámításra és természetesen több termék rendelése esetén is egy szállítási költséget számítunk fel.
Áru elcserélésre nincs lehetőség, minden termékünk számlával és garanciával kerül forgalomba igényes, biztonságos csomagolásban. Kérem rendeléskor pontosan adja meg a szállítási címet és a számlázási adatokat és minden esetben adjon meg mobiltelefonos elérhetőséget a gördülékeny ügyintézés érdekében! Kérjük az átutalás közlemény rovatában tüntesse fel az Ön vaterás felhasználó nevét vagy a megrendelés azonosítóját, hogy követhető legyen az ügyintézés!
 A szállítási határidő raktárkészleten elérhető termék esetében: A megrendelés értékének bankszámlánkra történő megérkezésétől számított átlagosan 5 munkanap ( hétvége nem számít bele).
 A szállítási határidő egyedi rendelésre érkező termék esetében: Az ilyen termékek esetében a várható szállítási határidő mindig egyedi egyeztetést igényel, ezért kérjük, hogy rendelés előtt mindig érdeklődjön a készlet állapotáról! Köszönjük. Cégünk folyamatosan forgalmaz mobiltelefon és tablet pc tartozékokat, ha bármilyen olyan termékre van igénye ami nem szerepel jelenlegi aukcióinkban, kérdezzen bennünket bizalommal, ha beszerezhető, akkor elérhetővé tesszük Önnek a piactéren.
 
Kompatibilitás: SONY Xperia M2 (D2303 / D2305)SONY Xperia M2 DUAL (D2302)


Jelenlegi ára: 3 999 Ft

Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Notesz tok / flip tok - oldalra nyíló, asztali ... - Jelenlegi ára: 3 999 Ft

Tok álló, bőr (FLIP, oldalra nyíló, asztali tar... - Jelenlegi ára: 4 749 Ft

Tok álló, bőr (FLIP, oldalra nyíló, asztali tartó funkció) KÉK, GP-47004
Telefonok és tartozékok / Mobiltelefon tartozék / Samsung / Samsung Galaxy Tab4 10. 1 LTE (SM-T535)
Termék elérhetősége: külső raktárról, 1-3 munkanap
utángyártott - - (Samsung Galaxy Tab4 10. 1 WIFI (SM-T530), Samsung Galaxy Tab4 10. 1 LTE (SM-T535))
Több darab rendelése (vagy más termékekkel együtt rendelése) esetén a szállítási díj nem változik - még ha a Vatera rendszere ezt is jelzi! A házhozszállítás díja országosan fix: 990 Ft. Személyes átvételre díjmentesen Budapesten a XI. kerületben van lehetőség.
 , gtm47004  , 5996457470044


Jelenlegi ára: 4 749 Ft

Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Tok álló, bőr (FLIP, oldalra nyíló, asztali tar... - Jelenlegi ára: 4 749 Ft

Szabó Árpád: Hellász hősei - Jelenlegi ára: 600 Ft

Szabó Árpád: Hellász hősei
Hellásznak nevezik országukat a mai görögök. Így hívták azonban földjüket már akkor is, amikor az ókorban a sok kis görög város még egymástól függetlenül élt és virágzott. Görögország mint egységes állam az ókorban nem létezett. A politikai egység voltaképpen csak akkor jött létre köztük, amikor a görögök már mind Róma uralma alá kerültek. Ezt megelőzően történelmük sokszor az egymás ellen vívott harcokban merült ki. Erről az időszakról beszél ez a kötet, amely színes, érdekes történelmi arcképcsarnokként mutatja meg Dareiosz, Xerxész,  Szókratész,  Nagy Sándor, Agisz, Kleomenész és Philopoimén alakját, korát, viselt dolgait.
Használt,  de jó állapotú!
Kérem olvassa el a szállítási tájékoztatót!


Jelenlegi ára: 600 Ft

Az aukció vége: 2014-11-21 00:08
. Szabó Árpád: Hellász hősei - Jelenlegi ára: 600 Ft

rez agyu kerekes - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

rez agyu bal kerekerol hianyzik a csavar ennyi a hibaja


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 22:55
. rez agyu kerekes - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Samsung galaxy S advance kék tok - Jelenlegi ára: 800 Ft

Samsung galaxy S advance kék sline  tok.
a megfelelő helyeken gyárilag kivágva kivéve a gomboknál!
személyes átvétel: Beloianniszban általam meghatározott helyen és időben.
utánvéttel NEM küldöm.


Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 21:43
. Samsung galaxy S advance kék tok - Jelenlegi ára: 800 Ft

Alakformáló sport melltartó, L-es,40-42-es - Jelenlegi ára: 1 400 Ft

Sport melltartó
Segítség a gravitációs erő késleltetésében!
Jó érzést keltő "push-up" hatás
Mind ezt fém részek nélkül, így a bőrt nem irritálja.
Kivehető párna.
Színe: fehér
Mérete: L-es, 40-42-es 
Mellalatti kör méret: 65-92cm
Anyaga: 96%polyester, 4%elasztán
Csomagolás nélküli, új termék!
Postázom is!
Minden kérdésre szívesen válaszolok!
Folyamatosan töltök fel termékeket, nézz szét nálam!
Köszönöm, hogy benéztél!


Jelenlegi ára: 1 400 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 20:30
. Alakformáló sport melltartó, L-es,40-42-es - Jelenlegi ára: 1 400 Ft

Kaiserhoff indukciós serpenyő 20 cm - Jelenlegi ára: 2 690 Ft

Kiváló minőségű indukciós serpenyő.
Jellemzők:
-anyaga, alumínium, belül kerámia bvonattal.
-indukciós.
-mosogatógépben mosható.
-4 féle színben: piros, zöld, narancs, fekete
Mérete: 20 x 4 cm


Jelenlegi ára: 2 690 Ft

Az aukció vége: 2014-11-01 19:20
. Kaiserhoff indukciós serpenyő 20 cm - Jelenlegi ára: 2 690 Ft

2014. október 30., csütörtök

Kislány csodaszép rózsaszín kis táska és hajpánt - Jelenlegi ára: 890 Ft

Cuki rózsaszín együttes csajos kislányok részére,  imádni fogja ezt a szettet és téded is... : )
A készlet tartalma egy retikül és egy hajpánt.
A táska mérete 11 x 18 cm, cipzárral záródik, a hajpánt szélessége 8 mm, kerülete 32 cm
Ide kattintva megtekintheted többi termékeimet is



Jelenlegi ára: 890 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 18:13
. Kislány csodaszép rózsaszín kis táska és hajpánt - Jelenlegi ára: 890 Ft

Schleich kölyök róka - Jelenlegi ára: 400 Ft

Kisfiam hatalmas Schleich gyűjtéményét kezdjük el kiárusítani, folyamatosan töltöm, de ha esetleg keresnél valamilyen állatfigurát nyugodtan kérdezz, lehet van, csak még időhiányban nem töltöttük fel! : -)
Közeleg a karácsony, készülj fel időben!
Schleich kölyök Róka, szép állapotban.



Jelenlegi ára: 400 Ft

Az aukció vége: 2014-11-13 17:00
. Schleich kölyök róka - Jelenlegi ára: 400 Ft

Szupervékony 7 Inch allwinner A13 Tablet Android 4 - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Szupervékony  allwinner A13 Tablet PC Dual Camera 512 4 GB-os tároló Android 4. 0 OS  7 inch 800 x 480 kapacitív kijelző
Rendelhető
még 3 napig akciós, utána 11. 000 Ft + posta
A leírásban mindent megtalálsz róla.
Model NO. LT704B
dual kamera
Operációs rendszer Android 4. 0
Processzor: boxchip Allwinner A13
Processzor sebesség 1, 0 GHz-es
Memória 512MB DDR3
Merevlemez 4 GB 
Kijelző 7 "hüvelykes 800 x 480 kapacitív 5-point-érintőképernyő
WIFI 802. 11b/g/n
TF Support Micro SD / T-Flash, Max 32GB
Akkumulátor Polymer 2200mAh
Kamera 0. 3 megapixeles kamera, 0, 3 hátsó kamera opcionális
Egér és Touch Pad beépített touch pad, támogatja az USB egér
I / O port
1 * video kimenet interfész
1 * DC tápegység
1 * micro USB OTG
Hálózati adapter 110V-240V bemenet,
5V DC kimenet, 2A
Office Word, Excel, PowerPoint, PDF, TXT,
Hangszórók és mikrofon Beépített
 kiváló minőségű hangszóró (0, 5 W) és mikrofon
G-Sensor
Külső 3G támogatás
Kép Tallózás támogatás JPG, BMP, PNG, TIFF
E-book támogatás TXT, PDF, CHM, HTML, PDB, UMD, FB2, stb
Software Facebook, Youtube, Android Market, a Google Broser, Google térkép, a Gmail, a Skype, MSN, stb.
Játékok , 3D-s kártyák, etc. Apk formátumú játékok támogatása (is letölthető az Android Market)
Védikus Lejátszás RM, RMVB, AVI (H. 264/H. 263), MOV, WMV, MP4, ASF, 3GP, TS, stb.
Audio lejátszás Suppoort MP3, WMA, WAV, APE, FLAC, AAC, OGG, stb
tablet Méret 19. 3 * 12. 0 * 0. 9mm
Súly Nettó súly: 0. 50kg/pcs Bruttó súly: 0. 70/pcs
Acceccories 1 * AC adapter
1 * felhasználói kézikönyv
1 * USB-kábel
1 * OTG kábel
Figyelem , a termék külföldről érkezik. A beérkezett átutalás után van megrendelve.
Innen számítva a szállítási idő kb 3-4 hét. Természetesen csomagkövetési számot adunk hozzá minden esetben és egy postai linket ahol nyomon követhető hol tart a csomag.
Figyelem a termék vámeljárás alatt érkezik az országba (mint minden unión kívülről érkező termék) Vámvizsgálat esetén mindenben a segítségére leszünk. Számlát, igazolást, küldünk.
Némely terméknél (ártól függő) előfordulhat hogy áfá-t kell fizetni. Ebben is segítünk, megmondjuk pontosan mekkora összegre kell számítani.
Kérem mindenki a leírtak tudatában licitáljon.
Minden termékre gyártói garanciát adunk a terméklapon feltüntetett ideig.
Bízzon bennünk, Vásároljon nálunk, próbálunk a piactér legolcsóbb eladói lenni.
Nézz körül nálam, minden a legolcsóbban!!!!


Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 15:41
. Szupervékony 7 Inch allwinner A13 Tablet Android 4 - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

Félvezetők nagyfrekvenciás alkalmazása - Dr. Kovác - Jelenlegi ára: 2 574 Ft

Sorszám: 20260
Kategória: Műszaki és Szakkönyv
Szerző: Dr. Kovács Ferenc
Cím: Félvezetők nagyfrekvenciás alkalmazása
Kiadó: Műszaki Könyvkiadó 1978
ISBN: 9631023044
Állapot: jó
Megjegyzés: Papír borító kicsit sérült
Személyes átvétel díjmentesen, Budapesten lehetséges, az átvételi pontokra heti két alkalommal szállítjuk ki a könyveket: kedden és pénteken. Helyszínek (ettől eltérni nem tudunk) XI. kerületi Bartók Béla út és a XX. János tér. Ezt követően mindkét helyen nyitva tartási időben átvehető a kötet. Postaköltség egységesen 750 Ft, ajánlott csomagként, előre utalás után, bárhova. Kizárólag ajánlott csomagként postázunk, az esetleges panaszok elkerülése érdekében. Hetente kétszer postázunk, kedden (a vasárnap estig beérkezett befizetéseket) és pénteken (a szerda estig beérkezett befizetéseket). Az adás-vételt a termék leütését követő 1 héten belül kérjük rendezni és lezárni. Minden kedves partnert arra kérünk, hogy abban az esetben licitáljon, ha előbbiek elfogadhatóak számára. 8000 Ft-os vásárlás felett a postát állom!


Jelenlegi ára: 2 574 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 14:27
. Félvezetők nagyfrekvenciás alkalmazása - Dr. Kovác - Jelenlegi ára: 2 574 Ft

Eastpak oldaltáska fekete 2l K045 - Jelenlegi ára: 4 600 Ft

Eastpak oldaltáska 2l-es kicsi fekete. Belsejében 1 rekesz zippzárral, kivüről elől, hátúl szintén 1-1 rekesz ami zippzáras. Divatos
darab, kényelmes viselet. A táska szélessége: 15cm, hosszúsága: 21cm, vastagsága: 5cm. Mindennapos használatra is kiváló.
Új, címkés.



Jelenlegi ára: 4 600 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 13:25
. Eastpak oldaltáska fekete 2l K045 - Jelenlegi ára: 4 600 Ft

2011/5 majmos roll-up ing 5-6év 116-os - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Eladó a képen látható   2011/5   next majmos  roll-up ing  ,   ujja hosszát válltól mértem   5-6év   116-os



Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 12:13
. 2011/5 majmos roll-up ing 5-6év 116-os - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Átmeneti lány kabát 134 - Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Fehér alapon mintás kabi, kapucnival, divatos cipzárral. Nagyon keveset használtuk.


Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 10:57
. Átmeneti lány kabát 134 - Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Komobot vákuumtechnológiás robotporszívó - Jelenlegi ára: 19 990 Ft

Intelligens, önállóan dolgozni tudó, porzsák nélküli KomoBot Smart robotporszívó piros színben, csökkentett magassággal, hogy a legkisebb helyekre is beférjen!
Milyen jó lenne, ha valaki elvégezné helyettünk a porszívózást, és ha nem kellene órákon át hajolgatni és hallgatni a gép hangos zúgását. A KomoBot Smart robotporszívó most helyetted is megcsinálja a piszkos munkát.  Ez a lenyűgöző készülék emberi segítség nélkül varázsolja ragyogóvá a padlódat!
Az elegáns kivitelezésű KomoBot robotporszívó könnyen mozgatható, és nem foglal nagy helyet a szerkényben. Automatikus navigációval és intelligens funkcióval is látták el. Teljesen önállóan dolgozik, nem kell felügyelni és irányítani sem, így bármilyen más tevékenységet is végezhetünk mellette. Csak be kell kapcsolni és már tisztítja is a piszkos felületet. Garantáltan egy porszem sem marad a talajon!  Az intelligens porszívó sokféle mozgásra képes, annak érdekében, hogy a teljes padlót megtisztítsa. A KomoBot-ban lévő érzékelők segítségével a gép minden akadályt legyőz, legyen szó asztalról, szekrényről vagy kanapéról. Csökkentett magasságának köszönhetően pedig a legeldugottabb helyekre is bejut, az ágy alatti részeket és a sarkokat is könnyedén megtisztítja, így minden négyzetméter csillogni-villogni fog.
Nincs porzsák, nincs szűrő, a Komo Bot a koszt egy külön tartályba gyűjti, aminek telítettségét egy pirosan világító gomb jelzi. Körkörös mozdulataival minden felületet megtisztít, még a széleket is.  Nagy teljesítményű akkumulátorral működik, melynek köszönhetően a gép akár 30 percen keresztül működőképes. Még a hangja is kellemes, hiszen a hagyományos porszívó hangjától jóval halkabb, mindössze 70 decibel erősségű, így míg a gép dolgozik, addig Te nyugodtan nézheted kedvenc sorozatodat.
Ez a típus ütközőszenzorokkal működik, ami azt jelenti, hogy amikor nekiütközik valaminek akkor irányt változtat. A jóval drágább modellekben van infravörös érzékelő, ami "lát" és ezért az enyhe ütközést is elkerüli.
Információk:
Szélesség: 30cm
Magasság: 10cm
Szín: metál piros
Súly: 1,  90 kg
Erős szívóhatás
Teljesítmény: 25 W
Hálózatról tölthető
Akkumulátor: Ni-Mh 14. 4 V80000
Beépített szenzorok
A portároló tartály kapacitása 14 liter



Jelenlegi ára: 19 990 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 09:39
. Komobot vákuumtechnológiás robotporszívó - Jelenlegi ára: 19 990 Ft

Inkognito - Kaland Velencében társasjáték - Jelenlegi ára: 4 990 Ft

INKOGNITO TÁRSASJÁTÉK 
INKOGNITO - Kaland Velencében - Év játéka!
Karnevál Velencében - az éjszaka tele van boldog zajjal, féktelen örömmel, kosztümös alakok dalával és nevetésével, akik csak úgy surrannak keresztül a szűk sikátorokban. De mélyen ebben a vad, féktelen hangulatban meglapul négy teljesen különböző alak: akik igazi mesterei a megtévesztésnek, akik tehetségesek, akik a felismerhetetlenségig tudják álcázni magukat, és titkos küldetésekben osonnak át az éjszakán.  
A játékosok a Velencei karnevál éjszakáján titkosügynökök szerepébe bújnak, majd információkat gyűjtenek egymásról. Meg kell találni a társukat, akivel közösen meg tudják fejteni a titkos üzenetet, hogy végrehajthassák a rájuk bízott küldetést.
Magyar nyelvű leírással.
A társasjáték újszerű, hiánytalan, néhány alkalommal játszottunk vele.


Jelenlegi ára: 4 990 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 08:26
. Inkognito - Kaland Velencében társasjáték - Jelenlegi ára: 4 990 Ft

Akciós 3 részes női szabadidő ruha - Jelenlegi ára: 8 990 Ft

Eladó a képen látható színekben...
kérlek nézd meg a mérettáblázatot a képek között mert nem európai méretezésű .....
A meghirdetett termék külföldről érkezik, a fizetés beérkezését követően megközelítőleg 20-30 napon belül kapod kézhez!
Kérlek ennek tudatában licitálj/vásárolj!


Jelenlegi ára: 8 990 Ft

Az aukció vége: 2014-11-06 07:18
. Akciós 3 részes női szabadidő ruha - Jelenlegi ára: 8 990 Ft

BUFFALO szuper kabát-38-újszerű - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

BUFFALO szuper kabát
hibátlan!
hossza-90cm
mellsz-2x53cm
3. ker


Jelenlegi ára: 2 999 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 06:11
. BUFFALO szuper kabát-38-újszerű - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

Akkumulátor, Nokia 6210, 1150mAh, Li-ion - Jelenlegi ára: 2 690 Ft

Akkumulátor, Nokia 6210, 1150mAh, Li-ion" (MBP-6210-L1150)Garancia: Minden gyári termékre 1 év garancia vonatkozik! Az ettől eltérő jelezve van a termék megnevezésében. Az utángyártott alkatrészekre és kiegészítőkre 3 hónap a garancia. 3 napos azonnali pénzvisszafizetés éa cseregarancia A szervízalkatrészekre ( LCD kijelző, átvezető fólia, hangszoró stb. ) csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni ha nálunk van beszereltetve, vagy szervízelésről kapunk egy dokumentumot, hogy azt szakszervíz vlgezte. A nem szakszerűen elvégzett beszerelésekért eredő károkért nem tudunk felelőséget vállani. A szererlés igényt kéjük külön jelezze levélben, adunk rá egy árajánlatot, és ha elfogadja, átjavítjuk az aukcióban szereplő termék árát. A szerelést általában 2-5 munkanapra tudjuk vállalni, és a garanciavállalás miatt , csak gyári alkatrész rendelés esetén tudjuk elvégezni. Utángyártott termékre a szerelést nem vállaljuk. Ha a temék megnevezésében nincs feltüntetve hogy az alkatrész vagy kiegészítő "gyári" akkor utángyártott. Ez esetben a silányabb minőség miatt nem tudunk felelőséget vállalni. Többnyire ezeket a termékeket a vételáruk is tükrözik. Szállítás/Átvétel: Az szállítási idő az utalás beérkezte után 1-3 munkanap Személyes átvétel Budapesti üzletünkben: INGYENES Futárral előre utalás: 600 Ft Futárral utánvétel: 1500 Ft Fizetés: Személyes átvétel Budapesti üzletünkben: Készpénzben átvételkor
Bankártya Előre utalás: Utalással Utánvétel: Készpénzben átvételkor Futár Budapesten: Készpénzben átvételkor a futárnak /www. vaterabolt. hu/index. php? page=Store. ViewStore&StoreID=384888"">További termékek / Vaterabolt Kellemes Vaterázást kívánunk!  /gsmhome. hu/images/gsmhome_logo. jpg"" width=300>   Licitálás: A feltüntettet árak 1 db termékre vonatkoznak. A licitálás követően kérem mindenki jelentkezzen a termékért, telefonon vagy e-mailben. A sikeres kapcsolatfelvétel után félretesszük az átvételig. FIGYELEM!!! A termékek túlnyomó részét rendelésre hozzunk, így egyeztetés szükséges. Ha nem jelentkezik az illető, illetve nem elérhető, vagy még nem utalt, addig nem rendeljük be. Előfordulhat hogy a termék jelenleg nem rendelhető, elfogyott, vagy esetleg várni kell rá. Ilyenkor mindig tájékoztatunk mindenkit. Tanácsos licitálás elött kérdezni. Igyekszünk a már nem elérhető termékeket leszedni. Előfordulhat hogy a kép nem a termékről készült és csak ilusztráció. "


Jelenlegi ára: 2 690 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 04:48
. Akkumulátor, Nokia 6210, 1150mAh, Li-ion - Jelenlegi ára: 2 690 Ft

Kisebb családi és személyi fondok Pap Gáborné - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Levéltári leltárak 78
Kisebb családi és személyi fondok V. kötet
Pap Gáborné
1981
Személyes átvétel vagy postázom.


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-20 00:37
. Kisebb családi és személyi fondok Pap Gáborné - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Zid Zil Tajga fölső burkolat - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Zil Tajga Zid Orosz láncfűrész fölső burkolat.
Működő fűrészből bontva!
Fotókon látható!


Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2014-11-19 23:44
. Zid Zil Tajga fölső burkolat - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

0431 Régi őz trófea , agancs fa talpon - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Régi őz trófea , agancs fotón látható állapotban, fa talpon, falra akasztható.
Szélesség: 8 cmHosszúság: 26 cmMagasság: 6. 5 cmMaga az agancs hossza: 3-9 cm.
Termékeim között több trófea található, kérem tekintse meg őket ide kattintva!
A termékről további nagy felbontású képek!
ÁRUIM ZÖME ANTIK ÉS RÉGI TÁRGYAKBÓL ÁLL.
SZEMÉLYES ÁTVÉTELI LEHETŐSÉG BUDAPESTEN (IX. ) ILLETVE SZEGEDEN!
Postázás: Kisebb tárgyaimat a Magyar Posta segítségével megbízhatóan és olcsón postázom. Nagyobb tárgyaim (pl. bútorok/festmények/stb. ) esetében a szállításban külön díjazás mellett tudok segíteni, illetve természetesen a vevő által kért bármely futárszolgálatot elindítom.
Amennyiben a postázási költségek megfizetésénél a biztosítás illetve ajánlás nélküli módot választja, azt minden esetben a vásárló a saját felelősségére teszi!
Csomagolás: Díjmentesen gondoskodom a megfelelő és minden kétséget kizáróan biztonságos csomagolásról.
Fizetés: Személyes átvétel alkalmával készpénzben. Postázás esetén jobbára átutalással vagy csekken. Utalást követő munkanapon postára adom a vásárolt terméket.
Garancia: Amennyiben nincs megelégedve a vásárolt áruval, NEM KÖTELEZEM VÁSÁRLÁSRA! Legrosszabb esetben semlegessel értékeljük az adás-vételt.
A vásárlását követő pillanatban a Vatera egy automata e-mail-ben tájékoztatja Önt a vásárlás minden eddig nem ismert részletei felől. (Bankszámlaszám, telefonszám, találkozó helye, ideje és körülményei. ) KÉREM, OLVASSA EL FIGYELMESEN!
KÖSZÖNÖM FIGYELMÉT, KELLEMES BÖNGÉSZÉST KÍVÁNOK!
( vadász vadászat vadász téma szarvas agancs szarvasagancs )


Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-02 22:20
. 0431 Régi őz trófea , agancs fa talpon - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Fenyő egyszemélyes ágykeret ágyráccsal 90x200 - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Használt, jó állapotú FLEXA 3 oldalú fenyő fa ágykeret, egyszemélyes, 90x200-as méretben. + Ágyrács van beleépítve!
Több helyen karcosság, és élkopás van a felületeken.
4db ágyrács pótolva lett, ezek keskenyebb típusok,
de teherbírásuk, rugalmasságuk közel azonos.
A fix összerakáshoz szükséges csavarok pótlást igényelnek!
Lapra szerelhető! Teljes méret: 100x210cm, 90x200-as matrac illik bele, a támlák magassága 66cm, az ágy magassága 34cm. Anyagvastagság: 3cm.
Tisztítást igényel!


Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-02 21:00
. Fenyő egyszemélyes ágykeret ágyráccsal 90x200 - Jelenlegi ára: 20 000 Ft

Getback Sport Úszószemüveg G915JC-GG202B Edzéss... - Jelenlegi ára: 1 416 Ft

EQ - ÚSZÓSZEMÜVEG
Termékeink eredetiek és garanciálisak.
Csere, beszámítás nem lehetséges.


Jelenlegi ára: 1 416 Ft

Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Getback Sport Úszószemüveg G915JC-GG202B Edzéss... - Jelenlegi ára: 1 416 Ft

2014. október 29., szerda

23-24-es fiú cipő - Jelenlegi ára: 800 Ft


23-as kötős sportcipő bth 14cm
Melania 24-es bth 14cm tépőzáras


Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2014-11-19 18:29
. 23-24-es fiú cipő - Jelenlegi ára: 800 Ft

060101 SZÜRKE MÁRVÁNY MOSOGATÓ - Jelenlegi ára: 18 285 Ft

Egy mély + gyümölcsmosós + csepegtetős szürke márvány mosogató. Rendelhető darabra a készlet erejéig.


Jelenlegi ára: 18 285 Ft

Az aukció vége: 2014-11-19 17:26
. 060101 SZÜRKE MÁRVÁNY MOSOGATÓ - Jelenlegi ára: 18 285 Ft

Valóban MINŐSÉGI 7 részes Színtartó Pamut Ágynemű - Jelenlegi ára: 4 690 Ft

Kipróbált, letesztelt, kellemes ágyneműhuzat garnitúra
Kellemes tapintású, kényelmes anyag
Letesztelt, kipróbált ágynemű!
 
Mi is folyamatosan használjuk.
Többször mostuk, folyamatos használatban van.
Megtalálod a 7 részes és 6 részes dupla-paplanos ágynemű garnitúrákat, sima és krepp és flanel anyagokat is az aukcióm között.
Fontos, fő jellemzők:
*  Erős varrás
*  Mosás után nem bolyhosodik
*  Színtartó
*  Nem bőr irritáló
Méret:
Paplanhuzat 140 x 200 cm      2 db.
Nagypárna huzat 90 x 70 cm   2 db.
Kispárna huzat 50 x 40 cm      2 db.
Lepedő 220 x 240 cm              1 db.
Anyaga:  Kevert-szálas pamut
További termékeim:
Paplan, Párna, Ágyneműhuzat, Ágytakaró, Szőnyeg, Gyerekszőnyeg, Karnis, Függöny,
A terméket csak előre utalás után küldöm postai úton,
standard csomagként 915Ft.
Garancia és csere:
7 napon belül bármikor visszaküldheted a terméket, normálisan becsomagolva.
Ha akarsz választhatsz más terméket, ha nem találsz, akkor a vételárat visszautalom.
A visszafizetés nem vonatkozik a postaköltségre, csak a termék árára, a visszaküldési díjat Neked kell fizetni!
Kérlek a vásárlás után 7 napon belül rendezd az utalást, mert ellenkező esetben negatívan értékelést kapsz és terméket újra indítom.
Légyszíves arra figyelj, hogy a fotón pici színárnyalat eltérés előfordulhat az eredetihez képest.



Jelenlegi ára: 4 690 Ft

Az aukció vége: 2014-11-19 15:57
. Valóban MINŐSÉGI 7 részes Színtartó Pamut Ágynemű - Jelenlegi ára: 4 690 Ft

kompresszor - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

! kompresszor!!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!!


Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-19 14:45
. kompresszor - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

90x90cm íves mintás kabin új 23, 25 - Jelenlegi ára: 39 990 Ft

Teljesen új termék, garanciával !!!
Termék leírás: 90x90x202 cm íves kabin selyem ezüst profillal virág mintás 5 mm-es üveggel, dupla görgős kivitelű akryl zuhanytálcával
Két fajta mintás kabint hirdetek, kérem nézze meg a másik képet is.
Vásárlás esetén írja meg, hogy melyik mintás kabint szeretné megvenni
Csomagolás: kartondoboz
Garancia: igen van 1 év Készleten van.
Szállítás: Budapesten 5000 Ft. vidékre megbeszélés szerint. beüzemelés, összeszerelés dija Budapesten bruttó 18500 Ft. Vidéken + kiszállási díj. Beüzemelés költsége: beüzemelés, összeszerelés: rövid határidőn belül, akár 48 órán belül


Jelenlegi ára: 39 990 Ft

Az aukció vége: 2014-11-19 13:29
. 90x90cm íves mintás kabin új 23, 25 - Jelenlegi ára: 39 990 Ft

Vadonatúj, csinos férfiing - C&A - Jelenlegi ára: 1 100 Ft


Nagyon halvány drapp, csinos férfiing hibátlan állapotban.
Egyenes szabású, vállmérete 52 cm.
Nézzél be hozzánk, hátha éppen nálunk találod meg amit keresel!



Jelenlegi ára: 1 100 Ft

Az aukció vége: 2014-11-19 12:10
. Vadonatúj, csinos férfiing - C&A - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

FUNDANGO síkabát 116/122 - Jelenlegi ára: 9 500 Ft

Nagyon szép, újszerű síkabát.
Tépőzárral állítható és gumírozott kapucni, ami nem vehető le.
Lélegző, vízálló, szélálló, nagyon meleg kabát.  
Elől három cipzáras zsebbel, a bal karján is van egy cipzáras zseb. Belső zseb.
Dereka gumis, hófogós.  
Élénk narancssárga színben.
Az újjhossz a nyaktól mérve: 56 cm
Hónaljtól mérve: 38 cm
Bolti ára:  19 990 Ft.


Jelenlegi ára: 9 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-19 10:45
. FUNDANGO síkabát 116/122 - Jelenlegi ára: 9 500 Ft

Tommy Hilfiger férfi ing - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

TOMMY HILFIGER
pamut férfi ing.
alig használt.
M méret


Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Az aukció vége: 2014-11-19 09:34
. Tommy Hilfiger férfi ing - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

INTERHERB VITAL Kollagén & Hyaluronsav FORTE table - Jelenlegi ára: 2 400 Ft


Megemelt hatóanyag tartalmú, korszerű összetétel
Nettó tömeg: 27 g
Minőségét megőrzi: 2015. 11. 30
A kollagén egy vízmegkötő tulajdonságú összetett fehérje, a bőr struktúrájának nélkülözhetetlen vázanyaga. A napsugárzás, a légszennyezés és az öregedési folyamatok nemtől függetlenül lassítják a kollagén termelést, melynek jól látható jelei vannak a bőrön és a csontok porcszerkezetén. Készítményünk a szer­vezet számára könnyen hasznosuló kollagént, hyalu­ronsavat és C-vitamint tartalmaz. A hyaluronsav a porcok építőanyaga. A C-vitamin hozzájárul a megfelelő kollagén képződéshez és ezen keresztül a bőr normál állapotá­nak, működésének fenntartásához.
A készítmény hatóanyaga szabadalmaztatott technológiával gyártott nagy tisztaságú, igazoltan magas hatásfokkal hasznosuló kollagén és hyaluronsav kivonat.
Összetevők/tabletta:
Kollagén kivonat, C-vitamin (aszkorbinsav), hyaluronsav kivonat, tömegnövelők (mikrokristályos cel­lulóz, karboxi-metil-cellulóz-nátrium, hidroxi-propil-metil-cellulóz) csomó­sodás gátlók (talkum, magnézium-sztearát, polietilénglikol), színezék (titán-dioxid, kárminvörös).
Hatóanyag/napi adag (1 tabletta):
Kollagén: 500, 0 mg
C-vitamin: 200, 0 mg RDA*: 250%
Hyaluronsav: 50, 0 mg
RDA*: Felnőttek számára ajánlott napi beviteli referenciaérték %-ban kifejezve.
Javasolt fogyasztás: Napi 1 tabletta.
Lehetőleg főétkezés közben szétrá­gás nélkül folyadékkal nyelje le. A jól látható, tartós eredmény érdekében a készítmény hosszabbtávú (2-3 hó­napos) folyamatos szedését ajánljuk, akár évi 2-3 alkalommal.
Követk



Jelenlegi ára: 2 400 Ft

Az aukció vége: 2014-11-19 07:59
. INTERHERB VITAL Kollagén & Hyaluronsav FORTE table - Jelenlegi ára: 2 400 Ft

LG L600v alkatrésznek vodafone - Jelenlegi ára: 1 499 Ft

Eladó-cserélhető a képeken látható töltőaljzat-hibás Vodafone függő készülék, töltővel, csere is érdekel, előre nem postázom, posta ajánlott levélként 510ft-ért 
Csak a töltő és az akku többet is érhet...
Mindenki figyelmébe! Az utalást minden esetben 72 órán belül kérem teljesíteni! Különben újrahirdetem+a vevő negatívot kap! Ez különösen vonatkozik az ideiglenes fiókkal rendelkezőkre!


Jelenlegi ára: 1 499 Ft

Az aukció vége: 2014-11-19 06:44
. LG L600v alkatrésznek vodafone - Jelenlegi ára: 1 499 Ft

LogiLink 2.5 SATA USB2.0 külső ház fekete (UA00... - Jelenlegi ára: 2 032 Ft

meghajtó méret: 2. 5" - beépíthető meghajtók száma: 1db - - Csatlakozók - - USB2. 0: 1db - belső csatlakozó: SATA - - Fizikai jellemzők - - szín: fekete


Jelenlegi ára: 2 032 Ft

Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. LogiLink 2.5 SATA USB2.0 külső ház fekete (UA00... - Jelenlegi ára: 2 032 Ft

H&M Spider Man / pókember kisfiú dzseki 104-110 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft


Üdvözöllek Angol Kisáruházamban!!!
H&M gyönyörű Spider- man / Pókemberes széldzseki kisfiúra.  
Fekete- sötétkék mintás orkános anyag, belül vékony pamut béléssel, két kis zsebbel, elöl cipzáras ... kép szerint.  
104-110-es / uk 4-5 évesre
Hossza: 43 cm
Mellbőség : 35 cm
Ujjhossz válltól: 38 cm /nyaktól: 46 cm  
Kiváló állapotú, tejesen újszerű ! Még akr újnak is írhatnám ránézésre annyira szép.
Igazán csini kis kabát őszre, az enyhébb téli napora...
 Postaköltség:
Magyarországról ajánlott levélként 510 ft (olcsóbb)
vagy Egyenesen Angliából postázva 1480 ft ( gyorsabb)
Sajnálom de vatera és egyéb futárral nem postázok, kérlek ezt vedd figyelembe a licitálásnál.  Kizárólag posta.
Ha van kedved nézelődj az aukcióim közt, mind-mind minőségi angol cuccok, sok-sok játék, gyerekruha és cipő. Érdemes körül nézni ha többet vásárolsz kombinált postaköltséget számolok így spórolsz kicsit .
A termék helye Anglia, innen postázom tovább Magyarországra.
Megújult szállítási feltételek !!!
Kérlek olvasd el a "saját oldalamat" ott megtalálsz minden részletet !!!
Fizetés természetesen forintban történik, magyar bankszámlára.
Ha bármilyen kérdésed, kérésed lenne keress bátran !
Köszi a látogatást, sok sikert a licitáláshoz és a vásárláshoz !



Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-19 00:27
. H&M Spider Man / pókember kisfiú dzseki 104-110 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Fiat kulcsház - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Fiat kulcsház
Elektronikát, immochippet és elemet nem tartalmaz!
Rendelés előtt kérem ellenőrizze a képeket! Logót/márkajelzést nem tartalmaz!


Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 23:18
. Fiat kulcsház - Jelenlegi ára: 2 200 Ft

Kínai láncfűrész motor blokk üres - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

üres motorblokk kínai láncfűrészhez, használt, de újszerű állapotban! csavarok , tüskék hozzá járnak! ahogy a képeken! tip.: 5200


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-02 22:14
. Kínai láncfűrész motor blokk üres - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Adidas cipő 28-as játszós - Jelenlegi ára: 700 Ft

Eladó   egy  használtabb  adidas  cipő . Mérete  28-as . Egyik  orra  kopottabb  de  a  többi  része  egyben  van. Nem  lyukas  játszósnak 
még  tökéletesen  használható.   Tépőzárja  a  képen  szöszös  de  ez  kiszedhető  belőle  de  ettől  függetlenül  jó  erős. Talpa   hibátlan.
Könnyű  felkapós  cipő.  
Kérdésed  van  írj.


Jelenlegi ára: 700 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 20:55
. Adidas cipő 28-as játszós - Jelenlegi ára: 700 Ft

LUXUS! CyntiaRowley Mellény:M-es! 1Ft! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy benéztél hozzám : )
Vadiújszerű állapotú nagyon csinos, trendi mellény. Kiváló, luxus márka. Eredeti ára 80 ezer Ft fölött mozog. Nagyon szép barna színárnyalat. A kötött anyag kombinációja a szőrmével. Derékban megkötős! Anyaga 50% akril, 50% gyapjú. bélése poliészter. A szőrme: 65%akril, 27%poliészter 8% modaakril. Oldalon két zseb.
Hossz: 62cm 
mell: 52-62cm*2
derék: 48-56cm*2
csípő: 55-62cm*2
ujj: cm
Ági



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2014-11-08 21:03
. LUXUS! CyntiaRowley Mellény:M-es! 1Ft! - Jelenlegi ára: 1 Ft

PRESENT minőségi férfi ing 42-es - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Teljesn Új, csomagjából kibontott , minőségi férfi ing.
Anyag összetétel: pamut 
Postaköltség az aktuális díjszabás szerint van megadva.


Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 18:22
. PRESENT minőségi férfi ing 42-es - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Marks&Spencer esőkabát 104-es - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Belseje pamuttal bélelt, hibája nincsen. Az eleje patentos és a zsebe patentos


Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 17:22
. Marks&Spencer esőkabát 104-es - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

2014. október 28., kedd

TU, St.Bernard 56-62-es újszülött ruhacsomag - Jelenlegi ára: 500 Ft


Vagány kisfiú ruhacsomag újszülöttre
Felső:  TU, középkék,  hosszú ujjú, pamut. Vállán patenttal nyitható, elején hímzett és rávarrt mintával, 1 zsebbel.
Hossz: 25cm, ujjh.: 19cm, mb: 27cm.
 Nadrág: St. Bernard, sötétkék, gumis derékkal, 2 zsebbel, vastag pamut anyagból.   Hossz: 25cm, bszh: 10cm, db: 14cm.
Zokni:   sötétkék, piros-világoskék betétekkel, színes felirattal. Th: 7cm.
Hibátlan,  újszerű állapotban.
Termékeim állatszőr és dohányfüst mentes lakásban vannak!
Köszönöm, hogy benéztél. További jó keresgélést és sikeres licitálást kívánok.
Folyamatosan töltök fel árut.
Sikeres aukció után egy értesítő levélben küldöm a fizetéshez szükséges adatokat!
Ezt az értesítőt kapcsolatfelvételnek tekintem részemről, ezért kérek minden nyertes licitálót, hogy az aukció lejárta után 2 napon belül jelentkezzen a felhasználónevével és pontos postázási címmel ellátott e-mailben!
Licitet nem törlök, kérlek ennek tudatában licitálj !!!
Postázás előre fizetés után (OTP). Ajánlott levélként: 510, -Ft. Személyes átvétel, Dunaújvárosban.  
Banki adatok:   OTP Bank
 


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 15:59
. TU, St.Bernard 56-62-es újszülött ruhacsomag - Jelenlegi ára: 500 Ft

PATRICK TENGERI CSILLAG ALAKÚ PENDRIVE 8GB-OS!!!! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft


8 GB-os pendrive, vadonat új! TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK!!!!!
MINDEN PENDRIVE-OT PROFESSZINÁLIS TESZTEN FUTTATUNK ÁT, ÍGY KIZÁRVA, HOGY A VEVŐ ROSSZ MINŐSÉGŰ TERMÉKET KAPJON. CSAK OLYAN TERMÉKET HÍRDETÜNK MEG, AMELY A TESZT SORÁN 100 %-OS LETT.
A PENDRIVE-RA KIPRÓBÁLÁSI GARANCIÁT ADUNK, BIZTOSÍTVA, HOGY A VEVŐ SAJÁT MAGA IS LÁTHASSA, HOGY TÖKÉLES TERMÉKET VÁSÁROLT.
TÖBB TERMÉK VÁSÁRLÁSA ESETÉN, TERMÉSZETESEN A POSTAKÖLTSÉGET, CSAK EGYSZER KELL KIFIZETNI. ÁLTALÁBAN 3-4 PENDRIVE FÉR BELE 1 BORÍTÉKBA, 5 VAGY ANNÁL TÖBB TERMÉK VÁSÁRLÁSA ESETÉN MINDIG EGYEZTESSÜNK A POSTAKÖLTSÉGRŐL.
NÉZZ SZÉT A TERMÉKEIM KÖZÖTT, SOK ARANYOS, ÉRDEKES FIGURÁT TALÁLSZ!!!!! !!!!! !!!



Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 14:29
. PATRICK TENGERI CSILLAG ALAKÚ PENDRIVE 8GB-OS!!!! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

fiú ing - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

4db kamasz fiú ing együtt vagy külön eladó! 2000Ft/4 db
Philip Russel ing: világoskék, világosszürke, fehér kockás
mellbőség: 102 cm
derékbőség: 102 cm
ujjhossz: 20 cm
vállszélesség: 40 cm
hosszúság: 60 cm
Cactus Clone ing: fehér, türkiz, világodkék kockás
mellbőség: 102 cm
derékbőség: 102 cm
ujjhossz: 19 cm
vállszélesség: 40 cm
hosszúság: 60 cm
C und A ing: suürke, fehér kockás
mellbőség: 98 cm
vállszélesség: 42 cm
hosszúság: 62 cm
ujjhossz: 57 cm
Newsmen: fehér alkalmi ing
mellbőség: 100 cm
vállszélesség: 43 cm
ujjhossz: 22 cm
hosszúság: 60 cm
Postai szállítás is megoldható!



Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 13:19
. fiú ing - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Kislány csőszárú farmerek - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Szia!
Eladó a képeken látható 2db farmernadrág 98-104-es méretben.


Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 11:58
. Kislány csőszárú farmerek - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Samsung Galaxy Trend II Duos S7572 tok - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Samsung Galaxy Trend II Duos S7572 tok.
Teljesen új, original.


Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 10:43
. Samsung Galaxy Trend II Duos S7572 tok - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

USRobotics típusú adapter - Jelenlegi ára: 450 Ft

9V - 1000MA  kínai gyártmányú adapter. Teljesen működőképes, külsőleg jó állapotú.


Jelenlegi ára: 450 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 09:23
. USRobotics típusú adapter - Jelenlegi ára: 450 Ft

Etikett tömb, Post-it? Super Sticky (H x Sz) 57... - Jelenlegi ára: 1 990 Ft


Etikett tömb, Post-it? Super Sticky (H x Sz) 57 mm x 16 mm, fehér, sárga 2900WY 3M, tartalom: 1 csomag
Termék azonosító: 199103
Etikett tömb, Post-it? Super Sticky
Főbb jellemzők
Újra használható
Maradvány nélkül eltávolítható
Rendkívül erősen tapad
Leírás
Gyors címkézés és jelölés - rendszerezéshez. Akár füzetek, rendezők, kartondobozok, tartók, szekrények, CD-k vagy sok más dolog: A perforált etikett tömb ideális a nyomtatás nélküli címkézéshez és jelöléshez, az irodában és otthon is. Teljes felületén tapad, szinte minden felületen, legyen az vízszintes vagy függőleges, durva vagy sima. Maradvány nélkül eltávolítható és a Super Sticky öntapadó technológiának köszönhetően újrahasználható. A praktikus tömb formában az etikettek bármikor gyorsan hozzáférhetők és segítenek a rendszerezett tárolásban.
Szállítás tartalma
25 lap/tömb: (Sz x H) 16 x 57 mm: 4 x sárga, 4 x fehér
Műszaki adatok
Gyártói szám: 2900WY
Szín: Fehér Sárga
Méret, szélesség: 16 mm
Tartalom: 1 PAK
Méret, hossz: 57 mmMennyiség: 1 db(Egységár: 1 990 Ft/db)
Státusz
Rendelhető
Szállítási idő
5-7 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 990 Ft
Pick Pack Pont: 590 Ft
20 000 Ft felett Ingyenes!
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással


Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Etikett tömb, Post-it? Super Sticky (H x Sz) 57... - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Zara TRF új designer elegáns szandál 39-es - Jelenlegi ára: 7 990 Ft


 Zara TRF full designer , csodaszép alkalmi magassarkú női szandál 39-es méretben
Számlaszámom: OTP: 11773463-00487461



Jelenlegi ára: 7 990 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 06:37
. Zara TRF új designer elegáns szandál 39-es - Jelenlegi ára: 7 990 Ft

Scott síszemüveg uniszex - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Eladó egy jó állapotban lévő Scott uniszex síszemüveg, nézz körbe nálam van még szemüvegem.


Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 05:01
. Scott síszemüveg uniszex - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Liszt Ferenc ,kuriózum ! - Jelenlegi ára: 1 400 Ft

Előtér
Az emlékmúzeum bejáratával szemközti falon látható Liszt fogadótáblája, amely eredetileg lakásának ajtaján volt. Rajta magyarul és németül olvasható, hogy Liszt mikor fogadott vendégeket.
Joseph Kriehuber litográfiái a fiatal virtuózt, Ernst Rietschel medaillonja a weimari karmestert, Nemes Nándorné olajfestménye a Régi Zeneakadémia elkészültének évéből (1879) az idős művész-tanárt, Rippl Rónai József litográfiája Munkácsy Mihály 1886-os festménye nyomán a már beteg, utolsó időszakát élő mestert mutatja be.
Az előtérben található a múzeum jegypénztára, ahol az érdeklődők a múzeumi kiadványokon kívűl Liszt-kottákat, könyveket és hangfelvételeket is vásárolhatnak. Mindezeken kívül, Magyar Rapszódia termékeit is árusítjuk (csokoládék, kávék, stb. ).


Jelenlegi ára: 1 400 Ft

Az aukció vége: 2014-11-18 00:01
. Liszt Ferenc ,kuriózum ! - Jelenlegi ára: 1 400 Ft

20mm-es Szatén Rózsás Csit-csat - több színben - Jelenlegi ára: 120 Ft

A finom textilrózsák a különféle színkombinációkban fehér mini csatokra vannak fogatva. Minden ünnepi alkalomra megfelelnek, elsősorban azonban esküvői frizura vagy koszorúslány frizura díszítésére alkalmasak.
A rózsák átmérője kb. 20mm.
Rendelhető színei:
- fehér
- bézs
- citromsárga
- napsárga
- narancssárga
- barack
- rózsaszín
- piros
- bordó / borvörös
- világoskék
- királykék
- almazöld
- világosolajzöld
- olajzöld



Jelenlegi ára: 120 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 22:56
. 20mm-es Szatén Rózsás Csit-csat - több színben - Jelenlegi ára: 120 Ft

Cubus vastag férfi kék pufi télikabát S-es - Jelenlegi ára: 3 900 Ft

Most, az eredeti ár töredékéért!!
Eladó, a képen látható Cubus kapucnis férfi télikabát, S-es méretben, nagyon kedvező áron!
Bármely kéréseddel, kérdéseddel kérlek keress bizalommal !
Ha időd engedi, kérlek nézz szét a termékeim között, szép számmal találsz még minőségi cuccokat, nagyon méltányos árakon.
Mindenkinek további szép napot kívánok !



Jelenlegi ára: 3 900 Ft

Az aukció vége: 2014-11-07 21:18
. Cubus vastag férfi kék pufi télikabát S-es - Jelenlegi ára: 3 900 Ft

Nagyon szép, divatos GEORGE kardigán 104-110 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Nagyon szép, divatos GEORGE kardigán, a címke alapján 4-5 éves kislánynak.
Ujja hosszát, nyaktól mértem.



Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 20:15
. Nagyon szép, divatos GEORGE kardigán 104-110 - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Mikita Coll.104-es fiú télikabát,szinte új állapot - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Mikita Collection 104-es méretű fiú télikabát. Belül puha flanell béléses, Több helyen fényvisszaverő díszítésekkel. Elől két cipzáros zsebbel. Hibátlan, újszerű állapotban.


Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 18:43
. Mikita Coll.104-es fiú télikabát,szinte új állapot - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

C&A 46-os farmer Yessika, Molletti - Jelenlegi ára: 2 400 Ft

Rugalmas anyagú Yessika C&A farmer! Comb 35 cm x2. Egyéb méret megadva! bármi kérdésed van tedd fel! postázom!


Jelenlegi ára: 2 400 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 17:19
. C&A 46-os farmer Yessika, Molletti - Jelenlegi ára: 2 400 Ft

AlumĂ nium lĂŠtra 3*6 fok KRAUSE CE EN131 KĂ d... - Jelenlegi ára: 24 900 Ft


UniverzĂĄlis lĂŠtra  3*6 fok
tĂśbbfunkciĂłs
Csukott hossz: 1, 70m
      Nyitott hossz: 3, 55m
MunkamagassĂĄg max: 4, 55m 
" A" pozĂ­ciĂłban a munkamagassĂĄg: 3, 45m
LÊpcsőn illetve színt eltolódåsnål is hasznålható 0, 85m-ig
8, 8 kg
SzĂĄllĂ­tĂĄsi kĂśltsĂŠg : 2430 Ft 



Jelenlegi ára: 24 900 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 15:56
. AlumĂ nium lĂŠtra 3*6 fok KRAUSE CE EN131 KĂ d... - Jelenlegi ára: 24 900 Ft

Elegáns fekete és bézs chanel pénztárca - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Szuper elegáns fekete és bézs műbőr pénztárca. Chanel replika.
A többi kép azért van ott hogy látható legyen kinyitva is.
Mérete: 19 cm hosszú, 9 cm magas és 2, 5 cm széles. Leütés után kérlek jelezd melyiket kéred. Amelyik nincs meg azt jelzem a leirásban.
Nagyon strapabíró darab. Rengeteg fakk a kártyáknak, bankjegyeknek és az aprópénznek is.
Gondolj a karácsonyra már most, nézd meg a többi ékszeremet is!


Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 14:29
. Elegáns fekete és bézs chanel pénztárca - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

2014. október 27., hétfő

HQ INVERTER 12 230V 1KW HQ-INV1KW/12F - Jelenlegi ára: 38 260 Ft

Feszültség átalakító 12V - 230V 
1000 Watt 
Átalakító 12V-os autó vagy hajó akku számára. A készülék 12V DC-t alakít át 230V-ra. Így bármely 230V-os készülék használhatóvá vállik. E-mark bizonyítvánnyal rendelkezik amelyet 2002. Októberétől tartanak nyilván.
-tarzós teljesítmény 1000W
-30percen keresztül 1200W
-pár percig 2400W
-modosíttot színuszos
-kimeneti feszültség>230V 50HZ
-10-15V DC
--Szaküzletünk kínálatából, originál, bontatlan termék,  ÁFA-s számlával.



Jelenlegi ára: 38 260 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 13:20
. HQ INVERTER 12 230V 1KW HQ-INV1KW/12F - Jelenlegi ára: 38 260 Ft

Divatos női kabát - Jelenlegi ára: 2 499 Ft

Teljesen hibátlan, kényelmes ésdivatos átmeneti kabát.
Beleírt mérete L-es, de én M-es ruhákat hordok és pont jó a mérete.


Jelenlegi ára: 2 499 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 11:40
. Divatos női kabát - Jelenlegi ára: 2 499 Ft

FS1000A / XY-MK-5V 433Mhz TX/RX modul - Jelenlegi ára: 850 Ft

Eladó a képen szereplő 433MHz-es RF adó-vevő modul.  
A termék raktáron van, azonnal megvásárolható!
A megrendeléstől számított 1-2 napon belül postázom.
A darab ár, egy adó és egy vevő modulra vonatkozik.
1 hónap garancia.
TX Műszaki adatok:
Üzemi feszültség: 3V-12V
Üzemi áram: 20-28mA.
Üzemi hőmérséklet: -10 fok és +70 fok
Resonance mód: hanghullám rezonancia (SAW)
Modulációs mód: ASK / OOK
Működési frekvencia: 315MHz-433, 92 MHz, egyedi frekvencia áll rendelkezésre.
Átviteli távolság: 50-100m, érzékenység -103dBm, a nyílt területeken.
Átviteli teljesítmény: 25mW (315MHz 12V)
Frekvencia error: 150 kHz (max)
Sebesség: ≤ 10Kbps
Saját tulajdonú kódok: negatív
RX Műszaki adatok:
Üzemi feszültség: 5. 0VDC
Statikus áram: 4mA
Üzemi hőmérséklet: -10 fok és +70 fok
Működési elv: single chip szuper regerenáció fogadó
Működési mód: OOK / ASK
Működési frekvencia: 315MHz-433, 92 MHz, egyedi frekvencia rendelkezésre áll (266-433MHZ).
Sávszélesség: 2 MHz
Érzékenység: -100dBm (50ohm)
Átviteli sebesség: 9. 6Kbps (a 315MHz és -95dBm)



Jelenlegi ára: 850 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 10:15
. FS1000A / XY-MK-5V 433Mhz TX/RX modul - Jelenlegi ára: 850 Ft

Eredeti ADIDAS NEWCASTLE felső 140-es - Jelenlegi ára: 2 900 Ft

Szép állapotú a felső, szakadás mentes, ujjánál derekánál gumis passzé részes.   Elöl a cipzárja alsó felén hiányzik róla két pici fog, de ettől fel lehet rendesen húzni, az oldal zsebein tökéletes állapotú a cipzár.
Mérete:
hossza: 52 cm
 mell szélesség: 50
ujj hossza nyaktól mérve 59 cm
derék bősége: 33 cm de még 9-10 cm enged.


Jelenlegi ára: 2 900 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 08:58
. Eredeti ADIDAS NEWCASTLE felső 140-es - Jelenlegi ára: 2 900 Ft

Fekete gyönyörű kívül belül bőr lakkbőr csizma 36 - Jelenlegi ára: 7 500 Ft


Sorszám: 18.
BTH: 23cm
Szárhossz: 44cm
Szárkerület: 38cm
Bokakerület: 29cm
Sarok: 3cm
Bélés:  bőr
Kérlek nézd meg a többi aukciómat is!
2 csizma vásárlásánál 10%
3 csizma vásárlásánál 20%
4 csizma vásárlásánál 30%
kedvezmény
Budapesten a Stadionoknál személyesen átvehető munkanapokon 8-kor vagy 17. 30-kor.



Jelenlegi ára: 7 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 07:39
. Fekete gyönyörű kívül belül bőr lakkbőr csizma 36 - Jelenlegi ára: 7 500 Ft

PER UNA 14-es romantikus nyári női ing - Jelenlegi ára: 900 Ft


Marks&Spencer Per Una márkájú virágmintás női ing, 14-es cimkén a mérete, véékonyabb  anyagú, szép állapotú
alul bőség: 2x(46), mell: 2x(47), hossz válltól: 56
Szivesen válaszolok kérdésekre a termékkel kapcsolatban. Nézd meg a többi aukciómat is!



Jelenlegi ára: 900 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 06:23
. PER UNA 14-es romantikus nyári női ing - Jelenlegi ára: 900 Ft

Sombor Judit és Tuscher Tünde: Melegház - Jelenlegi ára: 294 Ft

Sombor Judit és Tuscher Tünde: Melegház
Raktári szám: 012245
Kiadás éve: 1989
Kiadó: Unió Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft.
Méret: 122 * 200 mm, 199 oldal
Állapot: Papírkötés, jó
Tartalom
Előszó 5
Egymillió ember nem csodabogár 7
És hol vannak a nők? 15
Adrien barátnőt keres 24
Bella, a végzet asszonya 29
Sanyika, a romlás virága 34
Pötyi Izraelbe megy 43
A Szörny nélkül 50
Change, az öntudatos buzi 53
Egy "igazi" nő, meg a barátnője 66
Menedzser - bilincsben 73
Miklós, egy majdnem mintakatona 81
Ilona, a mindenevő 87
Egy családapa férje 97
Györgyi, a pampák bikája 106
Egy magyar homokos Romániából 114
Irén, a nemtelen 124
Egy civil vendéglő 129
Vamp - fehér fuszekliban 142
Berlin, a homoszexuálisok Mekkája 154
A buzi a társadalom háziállata? 165
"Kedves Olvasónk" 175
Utószó 177
Tájékoztató:
Könyveink korlátozott darabszámúak és megtalálhatóak antikváriumunk honlapján is. Ritkán, de előfordulhat, hogy egy adott könyvet mindkét helyről egyszerre rendelik meg.
A sikertelen megrendelésről emailben tájékoztatjuk és elnézését kérjük.
Szállítás:
- személyes átvétel Győrben, Debrecenben, Pápán, Sopronban és Budapesten az I., IX. kerületben - költségmentes
- előreutalással futárral egységesen Gránit bank számlára 765 Ft
- átvétel Pick pack pontokon, az ország több, mint 540 Hírlapboltjában, benzinkútján - előreutalással: 700 Ft, utánvéttel: 850 Ft
- külföldre a Paypal rendszerén keresztül történő előreutalással, a postai díjszabás alapján
- Szlovákiába utánvétel: 10 kg-ként 3 euró, előreutalással szlovák OTP számlára: 10 kg-ként 2 euró 20 cent



Jelenlegi ára: 294 Ft

Az aukció vége: 2014-11-17 03:04
. Sombor Judit és Tuscher Tünde: Melegház - Jelenlegi ára: 294 Ft

Marks&Spencer 38-as hímzett fehér blúz - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Marks&Spencer  blúz, fehér alapon rózsaszín hímzéssel,  38-as.
A vevő kérésére postázást vállalok!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-16 23:10
. Marks&Spencer 38-as hímzett fehér blúz - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Antik fotó Visit (W5) - Jelenlegi ára: 500 Ft


HAGYATÉKBÓL SZÁRMAZNAK NÉZZE MEG EGYÉBB TERMÉKEIMET IS ÉRDEMES !
A képen látható állapotban!!!! Kérdezzen az eladótól!!! Használt termék!  
Kérem a vásárlás után 1-héttel rendezze a fizetést, ha nem akkor akkor a vásárlástól számított 10-d-ik napon vissza teszem a terméket és automatikusan újra indítom!
VALAKINEK HA PROBLÉMÁJA VAN: UTAZÁS, ÉS BETEGSÉG, TERMÉSZETESEN AZ MÁS!!!
CSOMAGOLÁSI DÍJ NINCS!!!! TÖBB TERMÉK VÁSÁRLÁSNÁL EGYEDI KEDVEZMÉNY !!
Mindenkori aktuális Magyar Posta Zrt díj szabását alkalmazom, ami megtalálható a : "www. posta. hu" lapon.
KÉREM HA VAN KÉRDÉSE ÍRJON NEKEM! MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓ ÉRDEKÉT SZEMELŐT TARTVA KÖTÖK ÜZLETET!
NEM KÍVÁNOK SENKIT BECSAPNI, VAGY MEGTÉVESZTENI!!
A postai szállítás megoldható! Vásároljon több terméket és így magának is kedvezőbb az üzlet! Gyöngyösi termék!!! (M3-as mellett)


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-16 21:41
. Antik fotó Visit (W5) - Jelenlegi ára: 500 Ft

Jawa 350 benzincsap - Jelenlegi ára: 2 590 Ft

Jawa 350 benzincsap.


Jelenlegi ára: 2 590 Ft

Az aukció vége: 2014-11-16 20:29
. Jawa 350 benzincsap - Jelenlegi ára: 2 590 Ft

116-os farmernadrág kisfiúra - Jelenlegi ára: 450 Ft

Köszönöm hogy megnézed termékeim!
Ha kérdésed van írj!
Köszönöm!


Jelenlegi ára: 450 Ft

Az aukció vége: 2014-11-16 19:19
. 116-os farmernadrág kisfiúra - Jelenlegi ára: 450 Ft

NEXT hímzett polár kislányos lila pulóver 80/86 - Jelenlegi ára: 1 390 Ft


Újszerű, nagyon szép, megkímélt állapotban van. HIBÁTLAN! NEM SZAKADT, NEM FOLTOS, NEM BOLYHOS, NINCS KINYÚLVA!
Nagyon édes, enyhén karcsúsított fazonú pulóver hímzett virágos díszítéssel. Alapszíne lila. Kellemes viseletű, igényes felső.
Címke szerinti mérete 12-18 hó, ami 80-86-os méretnek felel meg. Érdemes a lemért adatokat megnézni. Méretek: hossz: 32 cm; ujjhossz nyaktól mérve: 32 cm, mellbőség 30-32 cm, derékbőség 27-29 cm.
Licit nélkül árral teszem fel termékeim nagy részét, hogy minél hamarabb hozzájuthass. Ha licitálsz, lezárul az aukció, és akár 2 napon belül Nálad lehet a termék. Dönts gyorsan, mert ha más határozottabb, ő viszi el...
Ha időd engedi, nézz szét a többi aukcióm között is, folyamatosan töltöm fel az általunk használt, vagy még nem használt, de kinőtt ruhákat, játékokat.
Banki adatok: OTP


Jelenlegi ára: 1 390 Ft

Az aukció vége: 2014-11-16 17:57
. NEXT hímzett polár kislányos lila pulóver 80/86 - Jelenlegi ára: 1 390 Ft

Eterna 44-es férfi mályva h.ujjú csinos ing - Jelenlegi ára: 999 Ft

Eladó a képen látható keveset használt Eterna márkájú 44-es  könnyű kényelmes viseletű jó anyagú mályva színű hosszú ujjú férfi ing.
Pontos postaköltséget csomagolás után tudok írni.
Természetesen mosva, vasalva postázom!
Állat és füst mentes lakásból.
Többi a képek szerint!
A leütést követően 2 nap után vedd fel velem a kapcsolatot, a vételárat legkésöbb 10 nap alatt utald a megküldött számlaszámra, ha ezt elmulasztod, a terméket visszateszem egy negatív értékelés mellett.
Licitet nem törlök!!!
Ha ez neked is megfelel ennek tudatában licitálj
Tekintsd meg a többi termékemet is, köszönöm, hogy benéztél.


Jelenlegi ára: 999 Ft

Az aukció vége: 2014-11-16 16:39
. Eterna 44-es férfi mályva h.ujjú csinos ing - Jelenlegi ára: 999 Ft

152-es hosszúujjú fehér blúz - Jelenlegi ára: 1 500 Ft


Termékmegnevezés: 152-es hosszúujjú fehér blúz
Termékleírás: th 56 cm, nyak-ujj 65 cm, szél 43 cm
Kedves Vásárlóink !
Kérjük, figyelmesen olvassa el az aukció oldalán leírtakat. Folyamatosan megújuló árukészlettel várjuk Önöket. Kínálatunkban főként alig használt márkás gyermekruhákat, kiegészítőket, cipőket, játékokat, sportfelszerelést talál.
A megrendelés leadásakor kiválaszthatja az Önnek megfelelő szállítási módot. Ezek a következők: 1. Személyes átvétel: Bp. XI. ker., Albertfalva u. -i és Fonyód u-i villamosmegállók között. Nyitva tartás: H-CS: 9-17, P: 9-14 2. Ajánlott levélként/csomagként a Magyar Posta által
Mivel termékeink tömeges feltöltéssel kerülnek fel az aukciós portálra, így a feltüntetett postaköltség automatikusan kerül minden termékhez, ami nem minden esetben fedi a valóságot. Aukciózáráskor mindenkinek írok egy pontos végösszeget. Amennyiben nem biztos benne, hogy milyen postaköltséggel tudom küldeni az árut, kérem, kérdezzen! Utólagos reklamációt emiatt nem tudok elfogadni.   Kérem az alábbi a táblázatot figyelembe venni:   100 g-ig: 470 Ft 250 g-ig: 510 Ft 500 g-ig: 710 Ft 750 g-ig: 990 Ft 2000 g-ig: 1150 Ft 5000 g-ig: 1490 FtA Felicity Bababolt termékeit más internetes oldalakon, illetve a boltban is forgalmazzuk. Igyekszünk a bolt készletét az internetes oldalakon is naprakészen tartani, de sajnos ritkán előfordulhat, hogy a megrendelt termék már nincs meg. Emiatt szíves elnézését és megértését kérjük.



Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-16 15:23
. 152-es hosszúujjú fehér blúz - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

Koszorúslány ruha 3-5 éveseknek - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Eladó a képen látható egyszer használt eredeti, márkás, 3-5 éveseknek való koszorúslány ruha. A lila szalag levehető.
Derékbőség: 52 cm, de bővíthető 6 cm-rel.
Hosszúsága: 65 cm, de leengedhető 5 cm-rel.
 


Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-09 14:03
. Koszorúslány ruha 3-5 éveseknek - Jelenlegi ára: 10 000 Ft

Borotva készlet -MINI - Ajándéknak is - Jelenlegi ára: 2 470 Ft

Borotva, villanyborotva, mini változata, utazáshoz, kémeknek, kis kezűeknek.
Tölthető, tartozékokkal, a fotó szerint.
Igényes, szép darab.
Budapesten személyes átvétel (Egyeztetés szerint napközben, este vagy hétvégén is) és lehetőség szerint kipróbálás, a Baross utcában (VIII. ) oldható meg. A Harminckettesek terétől egy megállóra, a Horváth Mihály tér közelében.
FIX ÁRAS TERMÉKNÉL NEM KELL MEGVÁRNI A LEJÁRATI IDŐT.
 Nézd meg a többi termékemet is, hátha postaköltséget spórolhatsz! Azonos személytől érkező több rendelés esetén természetesen lehetőség szerint egy csomagban küldöm a termékeket. A vatera által ilyenkor megadott többszörözött postaköltséget ne vegye figyelembe!
A többi termékemről listát és az utánvétellel kapcsolatos tudnivalókról a +i (Ismerj meg! )rovatban olvashatsz!  
Sok terméknél, igény szerint, több darabot is lehet rendelni. Ha csak egyet látsz, kérdezz és megírom lehetséges-e nagyobb tételben.
Ha postaköltséget szeretne spórolni, elutalhatja a vételárat előre és szívesen őrzöm a terméket 2-3 hétig, amíg személyesen el tud jönni érte.


Jelenlegi ára: 2 470 Ft

Az aukció vége: 2014-11-09 12:44
. Borotva készlet -MINI - Ajándéknak is - Jelenlegi ára: 2 470 Ft

Littlest Pet Shop (6)jó minőségű vasalható matrica - Jelenlegi ára: 200 Ft

Ezen az aukción a következő termékre licitálhatsz:
LITTLEST PET SHOP
A minta mérete 7, 6x4, 8cm
Fehér vagy halvány színű anyagra vasalható matrica
NAGYON JÓ MINŐSÉGŰ!
Fix áras termék, bármikor leütheted a kívánt mennyiséget, nem kell megvárni az aukció végét!
Minden 5. vásárolt matrica után 1db ajándék matricát küldök: )ERRŐL AZ AKCIÓRÓL BŐVEBBEN AZ ISMERJ+ OLDALAMON OLVASHATSZ!
Nem csak fehér hanem egyéb halvány színű anyagokra is vasalható!
Kérhető méretek: -7, 6x4, 8cm/-11, 4x7, 3cm(300)/-16, 6x10, 5cm(500)/-26x16, 7cm(900)
Sötét anyaghoz is! (250-370-630-1000)
Érdeklődj a terméken keresztül!
Egyszerű, rövid időtartamú felvasalás!
Részletes használati útmutatóval együtt küldöm!
SZUPER , EGYEDI RUHÁKAT, ÁGYNEMŰHUZATOT, FALVÉDŐT, KANAPÉHUZATOT(bármit) KÉSZÍTHETSZ GYERMEKEIDNEK, SZERETTEIDNEK!!!
CSAK A TE KÉPZELETED SZAB HATÁRT: )
A FELVASALHATÓ MINTA EGY KÜLÖNLEGES (nem meg nevezhető)PAPÍRRAL KÉSZÜLT, AMINEK LEGFŐBB POZITÍVUMAI:
- mosás és dörzsálló!
- nem repedezik!
- az anyagra vasalt motívum felülete lágy tapintású!
-a minta nagymértékben nyújtható és nem érezni viseletkor!
Más matricákhoz hasonlóan itt is egy vékony hordozó réteg segítségével kerül át a minta a textilre, de ez a réteg sokkal vékonyabb és nem a textil szálak felületére tapad, hanem a textil szálakba transzferálódik, illetve körülveszi őket!
SAJÁT TAPASZTALATOM:
-a felvasalt minta mosás után még puhább, még természetesebb tapintású lett



Jelenlegi ára: 200 Ft

Az aukció vége: 2014-11-16 11:30
. Littlest Pet Shop (6)jó minőségű vasalható matrica - Jelenlegi ára: 200 Ft

2014. október 26., vasárnap

next virágos nadrág 9-12 hó (80-as) ÚJSZ (1299) - Jelenlegi ára: 4 990 Ft

Az aukció tárgya:
 Csak a gyönyörű virágos bélelt kertésznadrág
A kertésznadrág
- kívül: világosbarna alapon rózsaszín virágmintás kordbársony anyagú
- belül: rózsaszín pamut béléssel bélelt
- elején két díszgombos, fodros, húzott, két kiszsebes
- szárai bokánál gumival összehúzottak
- hossza gombbal állítható
- alul nyolc patenttal záródik
2013-as kollekció
Az első kép katalóguskép!
Az aukció tárgya egy szett része, de sajnos nincs meg a szetthez tartozó body!
A termék állapota:
Újszerű
A termék hibája:
Nem találtam rajta hibát
A termék + méretei:
Ülepe: cm
A termék súlya:
 g
A termék személyesen átvehető:
Debrecenben
Szállítási költség:
A Magyar Posta aktuális díjszabásának megfelelően.
Pontos postaköltséget a csomagolás után tudok megadni.
Nagyon köszönöm, hogy benéztél hozzám!
ZsiFinext


Jelenlegi ára: 4 990 Ft

Az aukció vége: 2014-11-16 10:28
. next virágos nadrág 9-12 hó (80-as) ÚJSZ (1299) - Jelenlegi ára: 4 990 Ft

kályha ajtó - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Eladó a képen látható kályha ajtó. Egyik sarka törött. Beépítési mérete: 21cmx21cm, külső mérete: 26cmx26cm.


Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2014-11-16 09:29
. kályha ajtó - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

gobelin - Jelenlegi ára: 800 Ft

19*25 cm gobelin. Őszitáj házikóval , szikóddal az oldalán.


Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2014-11-15 23:54
. gobelin - Jelenlegi ára: 800 Ft

Lenovo G570 alsó rész alaplappal 1ft---- - Jelenlegi ára: 1 Ft

lenovo g570 alaplap és alsó burkolat procihűtő, touchpad rész. - ha jól olvastam átunna i5 proci volt venne
nincs próbálva a lap mert nincs bekapcsoló panel. ezért hibásként árulom. -


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2014-11-01 21:44
. Lenovo G570 alsó rész alaplappal 1ft---- - Jelenlegi ára: 1 Ft

Kék Dopodopo 98 és George autós pamut felső 92-98 - Jelenlegi ára: 800 Ft


Szép állapotban!
Kék Dopodopo 98-as pamut felső 800Ft, George autós pamut felső 92-98, 800Ft(tiszta új)
NAGYON SOK kisfiú ruhát tettem fel!
KIÁRUSÍTÁS, nem férek a 4 gyerek kinőtt ruháitól!
Nagyon olcsón adom őket, így alkudni TILOS: )
Rengeteg Next, sok gyönyörű kislány és kisfiú ruha!
Folyamatosan töltöm fel kisfiam és kislányom kinőtt ruháit, a minőség önmagáért beszél!
Az alacsony árak nem a minőséget tükrözik, hanem a tárolóhely hiányát: (
Női ruhát, cipőt is találsz nálam, saját ruháink.



Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2014-11-15 21:23
. Kék Dopodopo 98 és George autós pamut felső 92-98 - Jelenlegi ára: 800 Ft

Esprit fekete farmer L/40-es méret - Jelenlegi ára: 2 500 Ft


Nagyon imádtam, de szülés után kifogytam.
Jó állapotban, jó fazonú nadrág.    
Bármi kérdésed van, írj és igyekszem mihamarabb válaszolni.  
 
Fix áron én állom az ajánlott postát!!!   
  
CSAK POSTAI ÁTVÉTELLEL!!!



Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-15 20:16
. Esprit fekete farmer L/40-es méret - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Cinema 1998.03. 1 FT-RÓL NMÁ! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Cinema 1998. 03. 1 FT-RÓL NMÁ!


Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2014-11-15 18:00
. Cinema 1998.03. 1 FT-RÓL NMÁ! - Jelenlegi ára: 1 Ft

Kalocsai terítő - Jelenlegi ára: 360 Ft

Kalocsai hímzett 37X39 cm-es terítő.  A szállítás a vevő költsége. A postaköltség tájékoztató jellegű.


Jelenlegi ára: 360 Ft

Az aukció vége: 2014-11-15 16:45
. Kalocsai terítő - Jelenlegi ára: 360 Ft

Adidas I FIREBIRDJEANS F50847 Melegítő 104 - Jelenlegi ára: 14 241 Ft

TEXTIL - MELEGÍT?
Termékeink eredetiek és garanciálisak.
Csere, beszámítás nem lehetséges.


Jelenlegi ára: 14 241 Ft

Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Adidas I FIREBIRDJEANS F50847 Melegítő 104 - Jelenlegi ára: 14 241 Ft

Fodros (úszópelusos) kislány fürdőruha 12-18 hó - Jelenlegi ára: 500 Ft

Üdvözöllek!
Eladó a képen látható, édes kislány fürdőruci, pelusbetétes! Hossza pánttal mérve nyugalmi állapotban 40cm!
Nézz körül nálam, ha időd engedi! Szép napot!
Postázok is!


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-15 15:16
. Fodros (úszópelusos) kislány fürdőruha 12-18 hó - Jelenlegi ára: 500 Ft

Dell Latitude D610 alsó ház - Jelenlegi ára: 1 790 Ft


Dell Latitude D610 alsó ház
Folyamatosan töltök fel laptopalkatrészeket, ezért ha valamire szüksége van, kérdezzen, elképzelhető hogy van, csak még nem volt időm feltölteni!
Személyesen Nagykőrösön vehetők át a termékek!
A termék leütése után automatikusan küld a vatera két levelet, egyik a
"Vásárlási értesítő: laptopalkatreszek eladó üzenete"
melyben minden szükséges információ le van írva!
Amennyiben nem találja a beérkezett üzenetek között, keresse a "SPAM" vagy a "Levélszemét" mappában!
Nézze meg a többi termékemet is, valamint az oldalamat feltétlenül olvassa el!


Jelenlegi ára: 1 790 Ft

Az aukció vége: 2014-11-15 12:47
. Dell Latitude D610 alsó ház - Jelenlegi ára: 1 790 Ft

2014. október 25., szombat

RÉGISÉGEK GONDOZÁSA ÉS JAVÍTÁSA - KÉZIKÖNYV - Jelenlegi ára: 400 Ft

SZEMÉLYESEN BUDAPESTEN AZ ÁRPÁD HÍD MELLETT, VAGY GÖDÖLLŐN IS ÁTVEHETŐ, VALAMINT BANKI ÁTUTALÁS UTÁN POSTÁZOM.
A KÉPEN LÁTHATÓ SZÉP ÁLLAPOTBAN.  BELEÍRÁS NINCS   ÉS HIÁNYTALAN. 2008-AS KIADÁS
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL ESETÉN MEGTEKINTÉSI GARANCIÁT VÁLLALOK.
A MEGVÁSÁROLT TERMÉKRŐL MINDEN ESETBEN NYUGTÁT VAGY SZÁMLÁT ÁLLÍTOK KI. HA A SZÁMLÁT NEM A VATERÁN REGISZTRÁLT CÍMRE, NÉVRE KÉRI, KÉREM JELEZZE. KÉREM , NÉZZE MEG TÖBBI TERMÉKEMET IS.
TÖBB KÖNYV VÁSÁRLÁSA ESETÉN POSTAKÖLTSÉGET TAKARÍTHAT MEG ÉS KEDVEZMÉNYBEN IS RÉSZESÜLHET. AMENNYIBEN UGYANEZEN TERMÉKET KEDVEZŐBB ÁRON MEGTALÁLJA, KÉREM JELEZZE FELÉM ÉS HA TUDUNK, MEGÁLLAPODUNK AZ ÁRBAN. KÖSZÖNÖM
POLC : T2


Jelenlegi ára: 400 Ft

Az aukció vége: 2014-11-15 11:49
. RÉGISÉGEK GONDOZÁSA ÉS JAVÍTÁSA - KÉZIKÖNYV - Jelenlegi ára: 400 Ft

Gyönyörű piros kötött sapka sál szett - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Gyönyörű piros kötött sapka-sál szett eladó. Mindegyik kötött, kis virággal a sapka oldalán illetve a sál egyik végén. Nagyon szép, meleg télre, őszre egyaránt kiváló, trendi viselet! Vadonatúj, ajándékba kaptam se sajnos kicsi a sapka.


Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Az aukció vége: 2014-11-15 09:15
. Gyönyörű piros kötött sapka sál szett - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

ADIDAS cipő kislánynak,szinte új/21 - Jelenlegi ára: 4 200 Ft

Eladó a képen látható 21-es Adidas cipő, hibátlan, újszerű állapotban.


Jelenlegi ára: 4 200 Ft

Az aukció vége: 2014-11-15 08:18
. ADIDAS cipő kislánynak,szinte új/21 - Jelenlegi ára: 4 200 Ft

Árnyékoló ragasztószalag, 15X16,5, alumínium fó... - Jelenlegi ára: 16 990 Ft

Műszaki adatok
Méret: (H x Sz) 16. 5 m x 15 mm
Típus (gyártói): SCOTCH 1170


Jelenlegi ára: 16 990 Ft

Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Árnyékoló ragasztószalag, 15X16,5, alumínium fó... - Jelenlegi ára: 16 990 Ft

Kék 12 féle strasszkő tárcsában, műkörömdísz (új) - Jelenlegi ára: 700 Ft

TERMÉKLEÍRÁS:
Állapot: új, bontatlan
Mennyiség: kb. 1500 db (kb. 125 db/minta)
Szín: kék
Minták: lásd a képen (pl. virág, szív, csillag, hold stb... ) - 12 féle minta
Ha bármilyen kérdésed van a termékkel kapcsolatban, esetleg részletesebb képre lenne szükséged, akkor bátran írj!
FIZETÉSI, SZÁLLÍTÁSI ÉS GARANCIÁLIS FELTÉTELEK:
A termék árának kifizetésére a leütést követő 5 munkanap áll a vevő rendelkezésére. Amennyiben ez idő alatt nem érkezik meg az összeg, előzetes figyelmeztetés nélkül, negatív értékelés mellett zárom az adás-vételt.
A vásárolt terméket a vételár megérkezése után 3 munkanapon belül postára adom. A postaköltség a „ Szállítási és garanciális feltételek” fül alatt található meg. Több termék esetében érdeklődj a postaköltség felől, mert a mértéke súlyhatártól függ.
Garancia nincs. A terméket nem áll módomban visszavenni.


Jelenlegi ára: 700 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 23:48
. Kék 12 féle strasszkő tárcsában, műkörömdísz (új) - Jelenlegi ára: 700 Ft

Lego 9491 Star Wars - Jelenlegi ára: 3 999 Ft

Eladó a képen látható lego 9491 - Geonosian Cannon.
Barriss Offee tábornok és Gree klónparancsnok vezetésével a klónhadsereg támadásra készül a Geonosis bolygó ellen. A geonosiaiak felkészülten várják őket és vissza fognak lőni a kettős pöccintésre induló rakétákkal felszerelt Geonosiac Cannon-jukkal. 4 minifigurát tartalmaz: Barriss Offee, Gree klónparancsnok, geonosiai harcos és geonosiai zombi.
Személyesen a XXI. kerületben vehető át.


Jelenlegi ára: 3 999 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 21:38
. Lego 9491 Star Wars - Jelenlegi ára: 3 999 Ft

Férfi bordó télikabát vízhatlan - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Eladó a képen látható férfi télikabát.
Nem a legdivatosabb fajta, de garantálaltan meleg és vízhatlan, nem fogsz benne fázni! : )
Lecsatolható kapucnival és külső-belső nagy zsebekkel.
Mérete: beleírt szerint M, de mivel kicsit bővebb fazon L-es méretre is jó lehet.


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 21:21
. Férfi bordó télikabát vízhatlan - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Bubble gummers bör bakancs olasz 26s 16.5cm bth - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Eladó kislányom kinőtt nagyon cuki, bélelt cipője/bakancsa.
Pille könnyű, stabil , gumitalpú.
Nagyon vagány , olasz gyártású.
Igazi csajos lábbeli.
Postázom is!


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 19:59
. Bubble gummers bör bakancs olasz 26s 16.5cm bth - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Madárkás felső szett 18-24 hó - Jelenlegi ára: 800 Ft

Üdvözöllek az aukciómon!
Madárkás felső szett 18-24 hó. Színük fakultabb, és kicsit bolyhosak. Kérésre szívesen mérek.
Licitet nem törlök!
Pontos postaköltséget az aukció lejárta után e-mail-ben egyeztetünk.
Folyamatosan töltöm fel kislányom kinőtt ruháit, cipőit. Nézz szét nálam, ha időd engedi.



Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 17:42
. Madárkás felső szett 18-24 hó - Jelenlegi ára: 800 Ft

Régi római bronz pénz 22 - Jelenlegi ára: 500 Ft

régi darab a fotón látható állapotban..... ..... ....


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2014-10-31 16:30
. Régi római bronz pénz 22 - Jelenlegi ára: 500 Ft

PETŐFI ÉS ADY KÖZÖTT - Jelenlegi ára: 500 Ft

RÓNAY GYÖRGY : PETŐFI ÉS ADY KÖZÖTT
Kiadás éve: 1958
Kiadó: MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalszám: 250
Állapot: RÉGI


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 16:23
. PETŐFI ÉS ADY KÖZÖTT - Jelenlegi ára: 500 Ft

TCM sportos, vízálló télikabát, polár béléssel, L- - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

TCM, sportos, vízálló télikabát, osztott béléssel (felül polár). Mérete: L-es.
Lemért adatok: vállszélesség 58 cm, ujjhossz válltól 65 cm, mellbőség 138 cm, hosszúsága válltól 80 cm.
Nyakba rejtett kapucnival, gumis ujjvéggel, belső zsebbel, alja zsinórral összehúzható.
                             ***************************************************
acsianyuka és acsirigo felhasználókkal tudok együtt postázni. Egy csomagba sok termék belefér, érdemes körülnézni az Ő oldalukon is!
További termékeimet ide kattintva megtalálod!
acsianyuka termékeit itt találod!                           acsirigo termékeit ide kattintva megtalálod!



Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-07 14:40
. TCM sportos, vízálló télikabát, polár béléssel, L- - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Plüss leány ruha - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Nagyon szép ujjatlan mohazöld színű alkalmi ruha.
1 db  104 méret   
A hátán rejtett zipzár van.
A felső része plüss, a szoknya része taft anyagból van.


Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 13:12
. Plüss leány ruha - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

GUCCI Artsy AAA TOP. minőségi női táska 3 szín - Jelenlegi ára: 16 000 Ft


mérete:   42cm x 32cm x 27cm
A fotók alapján válassza ki hogy melyik táskát szeretné megrendelni ( pl. 3. fotó)
Mielőtt leüti terméket érdeklődjön hogy a kíván modell és szín elérhető-e?
Kérek minden érdeklődőt csak akkor akkor üsse le, ha meg is szeretné vásárolni a terméket!
Amennyiben leütés után mégis meggondolná magát az  negatív értékelést vonhat maga után.
Kérem legyen korrekt!
A táskáról készűlt fotók a külföldi forgalmazótól származnak ennek valódiságát nem áll módunkban vizsgálni.
Vásárlási feltételek:
A termékek külföldi nagykereskedelmi hálózat regisztrált forgalmazójától származnak.   Az értékesítés során közvetítői szerepben magánszemélyként (megbízott) veszünk részt a forgalmazó (eladó)és a végfelhasználó(vevő) között. Minden esetben vállaljuk a teljes kiszolgálást és közvetítést a rendelés leadásától a kézbesítés visszaigazolásáig.
Fizetési lehetőségek: Banki átutalás vagy bankfiók pénztári befizetés, postai sárgacsekken bankszámlára. Az átutaláshoz szükséges adatokat a vásárlás után e-mail üzenetben megküldjük. Fizetési határidő a konkrét vásárlást követő 1-3 munkanap.
Szállítás: Külföldről érkező standard postai küldeménynek szállítási díja nincsen. Minden küldemény státusza nyomon követhető. Szállítási idő a megrendelést követő külföldi postára adás utáni 20-25 nap. Átlagosan 3-4 hét.  Max. 60 nap.
Reklamációs lehetőségek: A külföldi szállítás alatt történt szállítási sérülések esetén a terméket vissza lehet küldeni a forgalmazó (eladó) címére a végfelhasználó(vevő)  költségén, a visszatérítés 100 %-os viszont a visszaküldés költsége súlytól függően(12. 980-15. 790 Ft) lehet. Elkeveredett küldemény esetén, külföldi postára adást követően 60 nap után a visszatérítés 100%-os.
A vásárlás véglegesítésével a Vevő jelen tájékoztatásokat egyetértésével automatikusan jóváhagyja és elfogadja a benne foglaltakat megértette és tudomásul vette.
Jelen tájékoztató tartalmi változtatásának jogát fenntartjuk.
Kapcsolattartás e-mailben! Minden kérdésére válaszolok! Köszönöm!
 
Kérem fentiek tudatában rendeljen.



Jelenlegi ára: 16 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 10:42
. GUCCI Artsy AAA TOP. minőségi női táska 3 szín - Jelenlegi ára: 16 000 Ft

2014. október 24., péntek

104-es ZARA kabát - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Eladó a képen látható, kisfiú kabát, őszi és kora téli időre jó, ZARA márkájú, a zippzár nem jó, azt javítani, vagy cserélni kell.


Jelenlegi ára: 1 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 09:11
. 104-es ZARA kabát - Jelenlegi ára: 1 000 Ft

türkiz geneva platinum csíkos óra- ÚJ azonnal - Jelenlegi ára: 1 Ft


Üdvözöllek kedves Vásárló!
A jelenlegi aukció tárgya ez a képen látható, Geneva karóra.
Türkiz, babakék szíjjal, arany kerettel.
Nem kell rendelni, azonnal átvehető.
Nézz szét a többi termékem között is, sok egyedi, szép állapotú ruhát, táskát, cipőt találsz kedvező áron!
A ruhák mellé kiegészítők közül választhatsz: ÚJ, trendi statement nyakláncok, vintage pulóver nyakláncok és divatos karórák.
Köszönöm a vásárlást!



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 07:39
. türkiz geneva platinum csíkos óra- ÚJ azonnal - Jelenlegi ára: 1 Ft

Hűtőmágnes, Ikon, Szent Kép, Szűz Mária, Gyermek - Jelenlegi ára: 250 Ft


Hűtőmágnes
Méret: 5, 5x7 cm.
A kép cserélhető, saját képre is.
Szállítással kapcsolatos információ a felhasználói nevem (kavala) melletti "i" betűre kattintva olvasható.
Érdemes figyelemmel kísérni a többi aukciómat is!


Jelenlegi ára: 250 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 06:58
. Hűtőmágnes, Ikon, Szent Kép, Szűz Mária, Gyermek - Jelenlegi ára: 250 Ft

Fényszóró Punto - Jelenlegi ára: 19 999 Ft


AZONNAL RAKTÁRRÓL
Fényszóró Punto
Jobb oldali első fényszóró H7/H7/H3 elektromos állítású -5/03 [DEPO]
A képek csak illusztrációk, a termék beazonosítására szolgál. A termék adatait a leírásban találja!
Szállítás, vagy utánvét? Ön dönt!
Az utánvét választása esetén a futárnál kell fizetni!
Express szállítás Trans - O - Flex futár
Gyors, Pontos, Megbízható!
Hétfőtöl péntekig a hét mindennapján
Rendeljen utánvéttel, fizessen a futárnál!
Nem kell bankba menni, nem kell utalni!
Kényelmes, biztonságos, egyszerű!



Jelenlegi ára: 19 999 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 05:28
. Fényszóró Punto - Jelenlegi ára: 19 999 Ft

Lengyel Géza: Analóg IC-zsebkönyv - Jelenlegi ára: 800 Ft

Lengyel Géza: Analóg IC-zsebkönyv
Raktári szám: A031409
ISBN: 9631044068
Kiadás éve: 1982
Kiadó: Műszaki Könyvkiadó
Méret: 170*160 mm, 457 oldal
Állapot: vászonkötés, jó
Előszó
7
Tájékoztató a zsebkönyv használatáról
9
Típusmutató
11
Csoportmutató
17
A jelölések értelmezése
20
A gyártó cégek neveinek rövidítése
25
Tokozás
25
Adatlapok
39
Irodalom
458
Tájékoztató:
Könyveink korlátozott darabszámúak és megtalálhatóak antikváriumunk honlapján is. Ritkán, de előfordulhat, hogy egy adott könyvet mindkét helyről egyszerre rendelik meg.
A sikertelen megrendelésről emailben tájékoztatjuk és elnézését kérjük.
Szállítás:
- személyes átvétel Győrben, Debrecenben, Pápán, Sopronban és Budapesten az I., IX. kerületben - költségmentes
- előreutalással futárral egységesen Gránit bank számlára 765 Ft
- átvétel Pick pack pontokon, az ország több, mint 540 Hírlapboltjában, benzinkútján - előreutalással: 700 Ft, utánvéttel: 850 Ft
- külföldre a Paypal rendszerén keresztül történő előreutalással, a postai díjszabás alapján
- Szlovákiába utánvétel: 10 kg-ként 3 euró, előreutalással szlovák OTP számlára: 10 kg-ként 2 euró 20 cent



Jelenlegi ára: 800 Ft

Az aukció vége: 2014-11-14 02:36
. Lengyel Géza: Analóg IC-zsebkönyv - Jelenlegi ára: 800 Ft

Dromedar flitteres lila felső! - Jelenlegi ára: 500 Ft

Dromedár flitteres lils felső!
Köszi, hogy benéztél, ha időd engedi nézd meg a többi aukciómat is és spórolj a postaköltségen.


Jelenlegi ára: 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-13 22:41
. Dromedar flitteres lila felső! - Jelenlegi ára: 500 Ft

TRF denim vagány egyenes szárú cső farmer 36-os - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

TRF Denim új , gyárilag gyűrt vagány farmer. Egyenes szárú kissé rugalmas ( 2% elasztán) Zippzáros zsebek, gombos záródás.
Ülep elől 19cm, hátul 29cm, combtő 28cm, szár 18, 5 cm.
Kérlek olvasd el a "Saját oldalam" Információkat, és annak tudomásául vételével licitálj. Köszönöm



Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-13 21:23
. TRF denim vagány egyenes szárú cső farmer 36-os - Jelenlegi ára: 4 500 Ft

Leatherman Super Tool 300 ÚJ! Számlával! 831148 - Jelenlegi ára: 19 990 Ft

ÚJ! Számlával! Eredeti dobozában. Őre fűzhető tokkal.
A legerősebb szerszám amit valaha is gyártottunk. A markolat kialakítása olyan, hogy kesztyűben is kényelmes és biztonságos fogást biztosítson. A szerszám egyedülálló tulajdonsága a drótvágó pofák csavaros rögzítése, így azok bármikor könnyen leszerelhetőek, és akár a szerszám saját reszelőjével újraélezhetőek.   A szerszám fekete (eloxált) változatban is kapható!
Funkciók
154CM kábelvágó pofák (cserélhető)
154CM drótvágó pofák (cserélhető)
420HC egyenes élű kés
420HC recézett élű kés
ár (lyukasztó)
üvegnyitó
konzervnyitó
elektronikus krimpelő
nagy csavarhúzó
közepes csavarhúzó
félkerekcsőrű fogó
csillag csavarhúzó
harapófogó
22cm/9inch mérőskála
fűrész
kicsi csavarhúzó
kábelvágó sodrott kábelhez
kábel csupaszoló
fa/fém reszelő
Jellemzők
Csuklópánt Akasztó
Reteszelődő Funckiók
Rozsdamentes Acél
Gyöngyvászon tok
Méret és Súly
Hossz. (csukott): 11. 50 cm Penge Hossz.: 8. 13 cm Súly: 272. 15 gr
Postaköltség 1600ft / CSAK ÉRTÉKBIZTOSÍTOTT KÜLDEMÉNYKÉNT POSTÁZOM/ 



Jelenlegi ára: 19 990 Ft

Az aukció vége: 2014-10-24 20:19
. Leatherman Super Tool 300 ÚJ! Számlával! 831148 - Jelenlegi ára: 19 990 Ft

Csíkos francia bugyi 44-46 - Jelenlegi ára: 90 Ft


Minden termékem új, vagy újszerű. Jellemzően egyediek, különleges mintázatúak, többnyire teltebb hölgyeknek. A képeket jellemzően vaku nélkül termésjzetes fényben készítem, árnyékok és színeltérések előfordulhatnak. Amennyiben nem vagy biztos abban amit látsz, kérdezz. Értelmes kérdésekre mindenképp válaszolok. Postaköltségnél igyekszem kis termékeknél a szabvány, olcsóbb postázási díjat mondani. Egységesen minden terméknél az 510 Ft-ot írom be, de ez ne zavarjon meg.   Az érvényben lévő díjszabásoknak megfelelően postázok. Kellemes vásárlást.


Jelenlegi ára: 90 Ft

Az aukció vége: 2014-11-13 18:00
. Csíkos francia bugyi 44-46 - Jelenlegi ára: 90 Ft

Női ezüst gyűrű - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Nagyon szép 925 sterling töltött ezüst ékszer!
100% vadonatúj!!!
Kiváló minőség!
925 jelöléssel ellátva.
A töltött ezüst nem ugyan az mint az ezüstözött. A közepük más fém és erre van vastagon hőkezelten rápréselve a 925 sterling ezüst. Alternatívája az igazi 925 sterling ezüstnek, csak sokkal megfizethetőbb. Nem kopik, nem színeződik el!
Szállítási idő: 20-25 munkanap a pénz beérkezése után!


Jelenlegi ára: 3 500 Ft

Az aukció vége: 2014-11-13 17:44
. Női ezüst gyűrű - Jelenlegi ára: 3 500 Ft

George barna, hosszított pamut garbó, 44-46 - Jelenlegi ára: 1 Ft


George garbó.
46-os
Hossz: 72 cm
Mell: 46-60 cm
Lent: 50-70 cm
Ujj: 65 cm
Váll: 12 cm
100% pamut
260 gramm
A ruhák a baba méretéhez vannak igazítva, így a cm-ben megadott adatokat vedd figyelembe!
A személyes átadást nem tudom megoldani!
Postázás heti 1 alkalommal (hétvégén).



Jelenlegi ára: 1 Ft

Az aukció vége: 2014-10-31 15:29
. George barna, hosszított pamut garbó, 44-46 - Jelenlegi ára: 1 Ft

Új Nike Sensory motion cipő 25-ös - Jelenlegi ára: 11 900 Ft

Az aukció tárgya egy új, 1x szobában felpróbált Nike Sensory Motion meleg, bélelt cipő. Hajlékony talpának és kialakításának köszönhetően biztosítja a gyermekek lábának ideális tartást.  
Őszi, enyhébb téli napokra is ajánlom.
Az 1. kép katalóguskép.
A postaköltség saccolt, pontosat csomagolás után tudok mondani.



Jelenlegi ára: 11 900 Ft

Az aukció vége: 2014-10-31 14:15
. Új Nike Sensory motion cipő 25-ös - Jelenlegi ára: 11 900 Ft

Kocsány: Pass Auf 3. német nyelvkönyv + munkafüzet - Jelenlegi ára: 2 000 Ft


Eladó Kocsány Piroska - Liksay Mária: Pass auf! 3. Német nyelvkönyv gyerekeknek és a hozzá tartozó munkafüzet. Az ár a 2 db könyvre együttesen értendő.
Mindkét könyv újszerű, lapszámozás rendben van, beírás egyikben nincs.  A kötés kívül-belül ép. A tankönyv új ára: 1890 Ft, a munkafüzet 1270 Ft
Mindkét könyv 4. kiadású. Raktári számuk: 56394/III, 56394/III/M
Személyes átvétel egész nap  Bp., XIX. ker-ben, a Határ úttól 2 villamos megállónyira lakcímemen, de kérésre postázom is!
Nézz szét nálam, árulok még német tankönyveket, sőt német nyelvű könyveket is! : )


Jelenlegi ára: 2 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-13 13:43
. Kocsány: Pass Auf 3. német nyelvkönyv + munkafüzet - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

AVON Foot Works Papaja Lábradír ÚJ - Jelenlegi ára: 499 Ft

AVON Foot Works Papaja Lábradír - 75 ml
Új, bontatlan!
A termék normál ára: 740 Ft 
A papajakivonat erősíti és feszesíti a bőr szerkezetét, regeneráló tulajdonságokkal is bír. A lábradír frissít és radíroz. Kézkrém száraz bőrre rizskorpaolajjal és hidratáló komplex-szel. Segít ragyogóbbá és lágyabbá varázsolni a dúrva, száraz bőrt.
 Összetevők (INCI lista):
Water / Aqua, Polyethylene, Glycerinh, PEG-40 Hydrogenated Castor Oilti|eu, Carbomer, Phenoxyethanolta, Parfum / Fragrancei, Methylparabenta|par, Potassium Hydroxide, Disodium EDTA, Alcohol Denat. al, Carica Papaya (Papaya) Fruit Extract, Orange 4 / CI 15510sz, Red 4 / CI 14700sz, Yellow 5 / CI 19140sz, Linalooli, Limonenei
Az AVON termékekből csak olyan cikkeket rakok fel, amelyeket magam vagy közvetlen környezetemben lévők is próbáltak és tényleg csak ajánlani tudom. : ) Ha kell, akkor tudok tanácsot is adni.
Személyes átvétel első sorban az Örs Vezér téren, egyéni megbeszélés esetén pedig a Blaha Lújza és a Deák Ferenc téren lehetséges előre egyeztetett időpontban, továbbá a XVI. kerületi lakcímemen.
Postán csak ajánlottan adok fel csomagot az aktuális súlytól függő postai díjszabályzás szerint.
Az itt megadott ajánlott postaköltség súly alapján becsült, de a biztonság kedvéért, a leütést követően kérlek vedd fel velem a kapcsolatot, a pontos postaköltséget illetően, főleg, ha esetleg több terméket is vásároltál, mert abban az esetben ez változhat.
A biztonságos szállítás érdekében a bubis borítékot részesítem előnyben.
Kérlek, a leütést követő 2, 5 héten belül rendezzük le az adásvételt, egyéb esetben kénytelen vagyok negatív v. semleges értékelés mellett újra hírdetni a terméket, ugyanis a vatera 3 hét után kiszámlázza a jutalékot, későbbi jóváírás nélkül, akkor is, ha nincs értékelés.
Nézd meg a többi termékemet is, spórolj a postaköltségen.
Köszönöm és kellemes böngészést kívánok. : )


Jelenlegi ára: 499 Ft

Az aukció vége: 2014-11-13 12:33
. AVON Foot Works Papaja Lábradír ÚJ - Jelenlegi ára: 499 Ft

50 db DUREX, PASANTE óvszer csomag CE Minősítés - Jelenlegi ára: 4 200 Ft

50 db eredeti CE minősítéssel ellátott DUREX, PASANTE óvszer
Nálunk kényelmesen és diszkréten vásárolhat kiváló minőségű óvszereket!
Ezek az óvszerek azonosak a boltokban, gyógyszertárakban vásárolható óvszerekkel.
Minden általunk forgalmazott óvszer CE és ISO minősítéssel van ellátva.
Gyors postázás, diszkrét csomagolás, megbízható, barátságos ügyintézés!
Ha kérdése van, készséggel válaszolunk!
Az óvszerek lejárati ideje 2016 - 2017
A csomag tartalma:
Durex Elite - 8 db
Ultra vékony, speciális síkosítással a valódi érzéki élmény érdekében. Mindezek mellett ugyanazt a magas fokú biztonságot és védelmet nyújtják!
Méret 205mm hosszú x 56mm széles 
Pasante Cooling - 8 db
Enyhe hűsítő hatás.
Méret: 190mm hosszú x 52mm széles
 Durex Extra Safe JLS - 8 db
Enyhén vastagabb, extra síkosítóval. A tökéletesen megnyugtató biztonságért
Méret 205mm hosszú x 56mm széles 
Pasante Ribs & Dots - 8 db
Párhuzamos oldalú nem spermicid síkosítású óvszer, melynek mintázata bordázott és pöttyös a teljes kielégülés érdekében.
Méret 190mm hosszú x 54mm széles
Pasante Warming - 6 db
Enyhe melegítő hatás.
Méret 190mm hosszú x 54mm széles
Durex Select Fruit - 12 db
4 izgalmas gyümölcsös íz: 3db Narancs, 3db Banán, 3db Eper és 3db Alma
Méret 205mm hosszú x 56mm széles*** Kérem tekintse meg további terméklistáinkat is! ***
 
FIZETÉS: Banki átutalás, készpénz befizetés (OTP Bank).
Készpénz befizetés esetén + 200 Ft banki kezelési költség befizetése szükséges a végösszeghez. (Banki átutalásra ez nem vonatkozik! )
POSTÁZÁS: A postaköltség óvszerek rendelése esetén darabszám függvényében változik. Több különböző termék vásárlása esetén csak egy postaköltség kerül felszámításra, ha a termékeket egy csomagban és azonos címre kéri. A Vatera ezt nem tudja automatikusan kiszámítani, kérjük ezt vegye figyelembe!
A rendelés leadását követően email-ben megküldjük Önnek a pontos adatokat az utaláshoz. Előreutalást / befizetést követően ajánlott küldeményként postázunk. Amennyiben elsőbbségi ajánlott küldeményként szeretné, hogy postázzuk termékét, kérjük ezt megrendeléskor jelezze!
Hétköznap 16 óra előtti fizetés esetén aznap (amennyiben a számlánkon az összeg 16 óráig), 16 óra utáni fizetés esetén másnap postázunk. Diszkrét, biztonságos, dupla csomagolásban küldjük a termékeket. A csomagon semmi jelzés nem utal a csomag tartalmára!
POSTAKÖLTSÉG (alapbeállításként a sima ajánlott ár szerepel az aukcióban):
Ajánlott küldeményként:
1-10 db = 415 Ft, 11-24 db = 470 Ft, 25-64 db = 510 Ft, 65-120 db = 710 Ft, 121-210 db = 1000 Ft, 211-550 db = 1185 Ft.
Elsőbbségi ajánlott küldeményként:
1-10 db = 465 Ft, 11-24 db = 525 Ft, 25-64 db = 595 Ft, 65-120 db = 825 Ft, 121-210 db = 1185 Ft, 211-550 db = 1425 Ft.


Jelenlegi ára: 4 200 Ft

Az aukció vége: 2014-11-13 11:21
. 50 db DUREX, PASANTE óvszer csomag CE Minősítés - Jelenlegi ára: 4 200 Ft

Olymp rövid ujjú ing (L) - Jelenlegi ára: 2 790 Ft


Olymp Tendenz rövid ujjú ing.
L-es méret
100 % pamut
Újszerű, hibátlan állapotban.
Pontos méretek:
Mellszélesség: 57 cm
Hossz: 78 cm
Ujj: 29 cm
Vállszélesség: 50 cm
Átvétel Budapesten személyesen a belvárosban vagy Kőbányán és környékén, vidékre postán, banki utalás után.


Jelenlegi ára: 2 790 Ft

Az aukció vége: 2014-11-13 09:57
. Olymp rövid ujjú ing (L) - Jelenlegi ára: 2 790 Ft

2014. október 23., csütörtök

TIMBERLAND Turbo-Dry,horgász-túra ing!! XXL - Jelenlegi ára: 4 800 Ft

Speciális, TIMBERLAND Turbo-Dry, Quick Dry, gyorsan száradó horgász-túra ing!! Tépőzáras zsebek, hálós, szellőzős hát rész. Váll: 59cm


Jelenlegi ára: 4 800 Ft

Az aukció vége: 2014-11-12 17:36
. TIMBERLAND Turbo-Dry,horgász-túra ing!! XXL - Jelenlegi ára: 4 800 Ft

OKAY M/L/XL férfi ing OLCSÓ! - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

hossz 80, 5cm+4cm az álló nyakrész
szélesség 62, 5cm
ujja a nyakáig 84cm
elöl 1 zsebbel
szép állapotban
100% pamut
Személyes átvétel Sopronban vagy a Sopron Répcelak vonalon.
1211
P1


Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Az aukció vége: 2014-11-12 15:39
. OKAY M/L/XL férfi ing OLCSÓ! - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Hosszú ujjú Férfi ing szép,keveset használt - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Keveset használt férfi ing.
Sajnos a méret már nem megfelelő edzés miatt ezért kerül eladásra.
Tekintse meg a többi termékeimet is , a többi ing is hasonló keveset használt állapotban van.
Akár egyben is eladó, akkor egy inget ajándékba adok.


Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-12 14:21
. Hosszú ujjú Férfi ing szép,keveset használt - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Fehér kising + rózsaszín mellény 86-92-98-as JÓ ÁR - Jelenlegi ára: 790 Ft

ing hossza 35cm
ujja 35cm
hátul gombolós, elöl fodros és szép hímzéses
tartozik hozzá egy rózsaszínű mellény puha,
frottírszerű anyagból
hossza 35cm
Személyes átvétel Sopronban vagy a Sopron Répcelak vonalon.
1104 R


Jelenlegi ára: 790 Ft

Az aukció vége: 2014-11-12 12:44
. Fehér kising + rózsaszín mellény 86-92-98-as JÓ ÁR - Jelenlegi ára: 790 Ft

Demetrios Menyasszonyi ruha / Esküvői ruha 34-36 - Jelenlegi ára: 100 000 Ft

Kiárusítás miatt eladó a képen látható  egyszer viselt Demetrios  menyasszonyi ruha. (4307-es modell)
Mellrészén és derekán gyönyörű kristályos díszítést található.  
Méret: 34-36 (háta fűzős)
Színe: krém 
Anyaga: szatén
Uszálya feltűzhető.
Nézd meg a többi termékemet is!


Jelenlegi ára: 100 000 Ft

Az aukció vége: 2014-11-12 11:32
. Demetrios Menyasszonyi ruha / Esküvői ruha 34-36 - Jelenlegi ára: 100 000 Ft

Kém kamera (asztali óra) (mozgásérzékelős) - Jelenlegi ára: 9 999 Ft

Asztali óra egy beépített rejtett kamerával, távirányítóval.
Üzemmódok :
- fotókészítés gombnyomásra távirányítóval
- Folyamatos hang és videó felvétel
- Hang és videó felvétel mozgás esetén
- Hangfelvétel
- Webkameraként is használható
Specifikációk :
Felbontás : VGA 640*480, 1280*960.
Video formátum : AVI.
Frame szám : 30FPS.
Látószög : 72.
Fotó formátum: JPEG 1600*1200.
Min lightness: ILUX.
Akku kapacitás: 2200mAH.
Folyamatos videófelvétel : 12 óra
A távirányító hatósugara : 15M.
Tárolási hőmérséklet : -20-80C.
Üzemi hőmérséklet: -10-60c.
Páratartalom : 15-85%RH.
Memóriakártya tipusa : mikro SD kártya (nem tartozék! )
Memóriakártya kapacitása : több mint 32GB
Playing software: Media Player/ KM player .
Equivalent USB int: 2000/XP/visat32/7.
Equivalent USB Interface: USB 1. 1/2. 0.
Tömörítés : 1GB/30 Minutes.
Charging time: About 4 hours.
A csomag tartalma:
1 x Remote Motion Clock DVR
1 x USB Cable
1 x CD Driver
1 x Remote Controller



Jelenlegi ára: 9 999 Ft

Az aukció vége: 2014-11-12 09:42
. Kém kamera (asztali óra) (mozgásérzékelős) - Jelenlegi ára: 9 999 Ft

2014. október 22., szerda

Magenta színű csipkegarbó - Jelenlegi ára: 990 Ft

Szűk, sztreccs garbó. Ujja hosszát hónaljtól mértem! Az eleje csipkés, de nem átlátszó, a háta pamut.
Nézz szét nálam, sok szép ruhám van!


Jelenlegi ára: 990 Ft

Az aukció vége: 2014-11-12 08:30
. Magenta színű csipkegarbó - Jelenlegi ára: 990 Ft

FERRE ING 100% EREDETI!PRÉMIUM!FÉRFI! L-ES - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

100% EREDETI FÉRFI FERRE ING  L-ES MÉRETBEN!
NAGYON SZÉP KIFOGÁSTALAN ÁLLAPOTBAN VAN, ANYAGA IGÉNYES PUHA TISZTA PAMUT ANYAGBÓL KÉSZŰLT,
NEM GAGYI KINAI HAMISÍTVÁNY, EZ AZ ING 100% IG EREDETI FERRE GYÁRTÁS.
VÁLLSZÉLESSÉG 50 CM ,
MELLSZÉLESSÉG 57 CM ,
TELJESHOSSZ 74 CM ,
KÜLSŐ UJJHOSSZ 22 CM ,
KEDVES VÁSÁRLÓ!
AZ ELADÓ TERMÉKEIM KÖZÖTT CSAK 100% IG EREDETI KIFOGÁSTALAN NAGYON SZÉP MINŐSÉGI PRÉMIUM KATEGÓRIÁS RUHÁKAT TALÁLSZ AMIKRE 1 HÓNAP TELJES VISSZAFIZETÉSI GARANCIÁT VÁLLALOK MIND MINŐSÉGRE ÉS EREDETISÉGRE!
NAGYON SZÉP SÖTÉTKÉK MAJDNEM FEKETE SZÍNBEN!
EXTRAVAGÁNS STÍLUSOS VISELET!
ABSZOLULT EXCLUSIVE DARAB
BOLTI ÁRA 149 EURO



Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Az aukció vége: 2014-11-12 07:03
. FERRE ING 100% EREDETI!PRÉMIUM!FÉRFI! L-ES - Jelenlegi ára: 3 490 Ft

Sharkoon X-TATIC S7 7.1 GAMING HEADSET (4044951... - Jelenlegi ára: 30 429 Ft

- 7. 1 Surround headset with Dolby Headphone technology - Dolby Headphone for multi-platform gaming (Xbox 360, PS3, PC etc. ) - Supports Dolby Digital 5. 1, Dolby Pro Logic IIx and Dolby Headphone - USB


Jelenlegi ára: 30 429 Ft

Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Sharkoon X-TATIC S7 7.1 GAMING HEADSET (4044951... - Jelenlegi ára: 30 429 Ft

szinte ÚJ eredeti " DC " női VÁSZON cipő 38. - Jelenlegi ára: 7 900 Ft

 ÚJSZERŰ ÉS GARANTÁLTAN  100%  EREDETI " DC  w. venice mid " női converse stilusú cipő.
FŰZŐS , BELEBÚJÓS, TÉPŐ-ZÁRAS.
A NAGY DC  LOGÓ AZ OLDALÁN HÍMEZVE, ÉS AZ ORRÁN FESTVE..
38-es MÉRET.   24CM A BELSŐ TALPHOSSZ.
NAGYON KÉNYELMES TORNACIPŐ JELLEGŰ.
PUHA RUGALMAS VASTAG JÓL TAPADÓS  GUMI TALPA VAN.
AZ ORRA ÉS OLDALA KÖRBE GUMÍROZVA VAN .
SEHOL NINCS KÖRBE MEGREPEDVE A GUMI ÉS ELVÁLVA A TEXTILTŐL.
ÉS NEM VOLT RAGASZTVA , JAVÍTVA SEM.
TELJESEN HIBÁTLAN.   SEMMI BAJA NINCS. NEM HIBÁS , JAVÍTOTT.
MÁRKABOLTBAN VÁSÁROLT, GARANTÁLTAN EREDETI.
A TALPA VARRVA RAGASZTVA VAN, NAGYON ERŐS.
KIMOSVA TISZTÍTVA KÜLDÖM, A KÉPEK MAGUKÉRT BESZÉLNEK.
FONTOS !!!!   1 HETET VOLT HORDVA A CIPŐ, MÉG A BELSŐ ANYAG JELZŐ CÍMKE IS SÉRTETLEN.   MAKULÁTLAN ÚJSZERŰ.
BELSŐ TALP HOSSZ: 24CM    . EZ BIZTOS !!!!! !!!



Jelenlegi ára: 7 900 Ft

Az aukció vége: 2014-11-01 17:41
. szinte ÚJ eredeti " DC " női VÁSZON cipő 38. - Jelenlegi ára: 7 900 Ft

Kónya: Kálvinizmus és társadalomelmélet H/4 - Jelenlegi ára: 390 Ft

A személyes átvételi lehetőségekről a vásárlást követően e-mailben tájékoztatjuk. Minden kérdésre szívesen válaszolunk!
Jó állapotban.
A könyv súlya:  580 g
További könyveink témakörök szerint:  
http: //hasznalt-konyv. vatera. hu/index_c369. html? obd=2&us=nemetvolgyiantikvarium
A postaköltség a Magyar Posta aktuális díjszabása szerint.
Személyes átvétel Budapesten (a 12. kerületben) és Szegeden is.
6. 000 FT FÖLÖTTI VÁSÁRLÁS ESETÉN A POSTAKÖLTSÉGET ÁTVÁLLALJUK!!!
Vásárlás előtt kérem figyelmesen olvassa el a "Szállítási és garanciális feltételeket" és az i+ oldalunkat!


Jelenlegi ára: 390 Ft

Az aukció vége: 2014-11-11 16:22
. Kónya: Kálvinizmus és társadalomelmélet H/4 - Jelenlegi ára: 390 Ft